Sokféle arca van a szegénységnek. Ahogy az önkéntes munkának is. A társadalom különböző rétegeiért dolgozni – az esetek többségében állami támogatás nélkül – bravúros cselekedet. Gyakran heroikus is. Az államra pedig bőven ráfér a segítség ezen a téren, hogy finom legyek.
Valamelyik civil szervezet ruhákat gyűjt. Egy másik a hajléktalan emberek jogait képviseli, vagy épp a családon belüli erőszak ellen küzd. Megint egy másik az éhezést, a nélkülözést próbálja enyhíteni csomagjaival és egy tál meleg étellel.
A Heti Betevő például 2013 óta oszt vasárnaponként rászorulóknak éttermi minőségű ételt. A Keleti Csoport „csak” két éve. Az Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány húsz éve küzd a szegénység ellen. Évente „csekély” hatszázötvenezer adag ételt osztanak szét. Teszik mindezt az ország több kis- és nagy településén. Önerőből. Ha kell, napi 12-16 órán keresztül.
Kinek ártanak vele?
A kérdést azért muszáj feltenni, mert a Népszava információi szerint napirenden van egy rendeletmódosítás az Emmiben. Az új szabályozás alapján közterületen civilek nem kapnának többet ételosztáshoz területfoglalási engedélyt. (Nem mintha az elmúlt hónapokban kaptak volna, pedig ma még nem tiltja ezt semmi.)
Az ember csak kapkodja a fejét. Ezen az alapon tiltsuk be, hogy felvegyük az utcán valakinek az elejtett táskáját. Tiltsuk be azt is, hogy felváltsanak az emberek egymásnak egy ezrest. Tiltsuk be, hogy a hajléktalan emberekre mosolyogjanak. Hogy koppanjon a kalapban a százas.
Fotó: Leéb Ádám
Tiltsunk be minden emberséget.
Nekem gyakran esik útba a Blaha Lujza tér, ahol eddig rendszeres volt az ételosztás. Az emberek nem csak egy tál meleg ételt és csomagot kapnak. Karácsonykor egy szál gyertyát, mosolyt, jó szót, kedvességet is. Pedig sorban állni nagyon nem lehet könnyű. És nem csak a hideg miatt.
Zavar és tétovaság látszik az arcokon. Az odalett büszkeség nyomai.
A hosszú sorokban sokféle ember áll. Egyáltalán nem mind utcán élők, ez is csak egy sztereotípia. Nagycsaládosok. Nyugdíjasok. Bajba került fiatalok. Egyedülálló szülők. A járókelők közül valaki zavarba jön, elfordítja a fejét. Máson látszik, hogy elgondolkozik, együtt érez, megint más odamegy az önkéntesekhez megkérdezni, segíthet-e bárhogy.
Elvben az államtól is sokféle reakció érkezhet. Támogathat, kitüntethet, szabályozhat, pénzt kérhet a területért, vagy épp tilthat. Bár ez utóbbit épeszű ember szerint semmi nem indokolja, a jelek szerint nálunk tényleg erről folyik a diskurzus. Nehéz elhinni, hogy ezt valaki komolyan gondolta, majd kidolgozta és letette a javaslatot az asztalra. Vajon érzett büszkeséget?
Ha a tervezetből rendelet lesz, marad az ételosztás a magánterületeken. A jóval eldugottabb helyeken, ugye. Hogy ne kelljen a hosszú, tömött sorokat látni a nagyvárosok díszes főterein.
Vagy jön a szabályok megszegése, amit a Keleti csoport jelentett be. „Az emberséget nem lehet törvényileg szabályozni!” – nyilatkozták.
A kiszivárgott információk után a minisztérium kiadott egy közleményt, melyben ezt írták: „Tévesek azok a sajtóértesülések, amelyek szerint az EMMI rendelettel szigorítaná az ételosztások jogi szabályozását. Ezzel szemben korábban nem látott mértékű, 34 milliárd forintos új forrás áll rendelkezésre a rászorulókat támogató programban, hogy hajléktalanok, idősek, megváltozott munkaképességűek és nehéz helyzetű kisgyermekes családosok kapjanak ételcsomagokat.”
34 milliárd. Jól hangzik. Apró probléma, hogy a „plusztámogatás” még egy tavalyi programra vonatkozik, amely rászorultak étkeztetését segíti uniós és állami támogatásból négy éven keresztül. És a területfoglalási engedélyről a közleményben egyetlen szó sem esik.
Meg lehet próbálni eltüntetni a szegénység nyomait az utcákról. Ki lehet tiltani a hajléktalanokat a közterületekről, az aluljárókból akkor is, ha fagy van. Meg lehet tiltani azt is, hogy a civilek ételt osszanak. De ettől még nem lesz kevesebb éhes száj. Nem lesz több forint a zsebekben. Nem lesz kevesebb szegény ember. És nem lesz tisztább a lelkiismeret sem.