Gasztro

Megadóztatnák az ételosztást Debrecenben

Ma kerül a közgyűlés elé az a javaslat, amely szerint a közterület-használatért akkor is fizetni kell, ha a karitatív szervezetek ételosztást végeznek.

Egy előterjesztés szerint fizetniük kellene az ételosztást végző karitatív szervezeteknek a közterület-használatért Debrecenben – írja a Magyar Nemzet Online.

A javaslat a város köztereinek használatáról szóló rendeletet módosítaná, ez kerül ma a debreceni közgyűlés elé. E szerint inflációra hivatkozva 3 százalékkal emelnék a közterület-használati díjakat, valamint négyzetméterenként 35 forintot írnának elő az ételosztásért.

Az előterjesztés azzal indokolja a külön díj bevezetését, hogy a rendeletben már korábban is szerepelt az ételosztás mint a közterület-használat egyik formája, ám eddig nem volt meghatározva a fizetendő díj.

A négyzetméterenkénti 35 forintos költség kedvezményesnek számít – egy ideiglenes színpad felállítása például naponta 1910 forintba kerül négyzetméterenként –, de mindenképpen plusz anyagi terhet róna a jótékony szervezetekre, vagyis kevesebb forrás maradna az ételre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top