Őrizetben a pásztói anya, aki megölte újszülött gyerekét

NLC/MTI | 2018. Január 10.
Őrizetbe vette a rendőrség azt a 34 éves pásztói nőt, aki a napokban szülte meg gyermekét, majd megölte az újszülöttet – közölte az MTI-vel szerdán a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Nágel Tamás felidézte, hogy hétfőn este állampolgári bejelentés érkezett a főkapitányságra, miszerint Pásztó belterületén egy újszülött testrészét találták meg. A Bors úgy tudja, hogy egy kisbaba fejére bukkantak. A Blikknek röviden nyilatkozott az a férfi, akinek állítólag a kutyája talált rá a testrészre. A pásztói úgy fogalmazott: „azt hiszem, soha az életben nem leszek képes kiverni annak a fejnek a képét a fejemből, és a feleségem sem, aki pont várandós”.

Az ügyben a férfi bejelentése után indítottak nyomozást, majd rövid időn belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 34 éves helyi lakost. Nágel Tamás tájékoztatása szerint a jelenlegi adatok, valamint az igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján a nő a napokban szülte meg gyermekét, akit ezt követően megölt. Az anyát őrizetbe vették, és indítványozzák előzetes letartóztatását. 

Exit mobile version