Álarcosok rabolták el a volt grúz elnököt – videó

MTI/NLCafé | 2018. Február 12.
Ismeretlen álarcosok elfogták és meghatározatlan helyre vitték hétfőn Miheil Szaakasvilit, az ukrán állampolgárságától megfosztott volt odesszai kormányzót, egykori grúz elnököt.

A hír a Miheil Szaakasvili Facebook-oldalán jelent meg, és ukrán hírügynökségek is beszámoltak róla, videofelvételt is közzétettek a történtekről.

Szaakasvilit az általa alapított, Új Erők Mozgalma nevű párt irodája melletti étteremben fogták el. Az álarcosok három fehér, Volkswagen kisbusszal érkeztek a helyszínre. Az UNIAN hírügynökség szerint az álarcosoknál fegyverek is voltak.

Miheil Szaakasvili még grúz elnökként 2008-ban – Fotó: MTI/EPA/Zurab Kurcikidze

 

A volt grúz elnök ellen Tbiliszi 2017-ben elfogató parancsot adott ki hatalommal való visszaélés gyanújával, majd Ukrajnában államcsínykísérlettel gyanúsították meg, és megfosztották ukrán állampolgárságától. 2017. december 8-án őrizetbe vették, de később egy kijevi bíróság úgy döntött, hogy szabadlábon védekezhet.

A rendőrség szóvivője közölte, hogy rendőrök nem vettek részt az akcióban.

A tsn.ua hírportál meg nem nevezett forrásból úgy értesült, Szaakasvilit hétfő délután egy charterjárattal Kijevből Lengyelországba vitték.

Nem kitoloncolás, hanem visszafogadás történt, a törvénysértő személy visszaszállítása abba az országba, ahonnan illegálisan érkezett Ukrajnába

– idézett a hírportál egy meg nem nevezett illetékest, amit később az ukrán határőrség is megerősített:

 “Ez a személy jogellenesen tartózkodott ukrán területen, és visszaszállították abba az országba, ahonnan az ukrán törvényt megsértve megérkezett.”

Jurij Birjukov, az ukrán elnök tanácsadója, a védelmi miniszter munkatársa Facebook-oldalán megerősítette, hogy Szaakasvili már “elrepült” az országból – írta az Interfax-Ukraina ukrán hírügynökség.

Exit mobile version