Nagy lépés a Közel-Keleten: itt van Szudán első női fociedzője

nlc | 2018. Április 03.
Huszonhét éves, és mindene a foci. Sajnos női válogatott nincs, így most férfiakat edz.

Szudánban még mindig elérhetetlen álom egy női labdarúgó-válogatott létrehozása. A focirajongó Szalma el Madzsidi azonban megtalálta a módját, hogy kedvenc sportja közelébe férkőzhessen: egy férficsapat edzője lett. De még ez is óriási eredmény, a FIFA ugyanis az arab világ első női edzőjeként ismerte el a 27 éves Madzsidit – írja az AFP.

Madzsidi, aki a melegítő mellett természetesen fekete fejkendőt is hord az edzéseken, saját bevallása szerint azért választotta a focit, mert ez az „első és utolsó” szerelme, arra azonban, hogy belőle is játékos legyen, a világon semmi remény.

A fiatal nő 16 évesen szeretett bele a sportba, amikor elkísérte az öccsét az iskolai fociedzésre. Madzsidi külön felfigyelt az edzőre, hamarosan pedig az edzések után meg is beszélte vele, hogyan tanítja a fiúkat. A férfi gyorsan felismerte, hogy a lánynak érzéke van az edzői hivatáshoz, így hamarosan maga mellé vette.

Madzsidi jelenleg a szudáni második ligában edz, de a képesítése szerint a világ bármelyik első osztályú csapatánál munkát kaphat. A BBC 2015-ben be is válogatta a 100 leginkább inspiráló nő listájára.

Fotó: ASHRAF SHAZLY / AFP

Exit mobile version