Tanóráról vitték el a dunaújvárosi diákokat a rendőrök

nlc | 2018. Április 13.
Több diákot is a tanóráról vittek el a rendőrök egy dunaújvárosi középiskolából.

Több fiatalkorú diákot is elvittek a rendőrök az egyik dunaújvárosi középiskolából – értesült a Bors. A tanulókért csütörtökön, tanítás közben érkezett a rendőrség.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a lap kérdésére közölte: szexuális erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.

A Bors információi szerint az erőszak iskolán kívül, szerda este történt, az érintettek pedig hátrányos helyzetű fiatalok voltak. Az iskola igazgatója elmondta azt is, hogy egy szerelmi kapcsolat fajult tettlegességig.

A 16 éves diákok a kihallgatás után visszatérhettek az iskolába.

Exit mobile version