Az utolsó repülőjegyek egyikét megszerezve sikerült kimenekülnie egy magyar csoportnak, amely kakaótermeléssel kapcsolatos tanulmányúton volt a polgárháború felé sodródó Nicaraguában – írja az Index.
Latin-Amerika második legszegényebb országban április 20. után törtek ki a kormányellenes tüntetések. A Daniel Ortega által vezetett kormány arra készült, hogy 22,5 százalékra emeli a társadalombiztosítási járulékokat, és ezzel párhuzamosan 5 százalékkal csökkenti a nyugdíjakat, hogy így faragjanak le a társadalombiztosítási rendszer hiányából. A tömegek tiltakozása miatt végül április végén visszavonták a reformtervezetet, ez azonban kevésnek bizonyult az elégedetlenség lecsillapítására, így a demonstrációk azóta is folytatódnak. A kormány hivatalos összesítése szerint eddig 10 halálos áldozatot követeltek a tüntetések, jogvédők azonban mintegy 60 halottról tudnak.
A magyar csoport május elején utazott ki Nicaraguába, ahol kapcsolattartójuk szerint akkor épp rendeződni látszódott a helyzet. Gábor és kollégái egy csokoládégyártó cég képviselőjeként utaztak ide, hogy kakaótermő területeket látogassanak meg országszerte. Az erőszakos tüntetések miatt azonban hamarosan menekülniük kellett.
Először csak békés tüntetéseket láttak, Matagualpából azonban már kis híján nem tudtak kijutni, mielőtt a maszkos fegyveresek lezárták a város kivezető útjait. Ezután rövidesen újra eldurvult a helyzet az országban: hamarosan már a fővárosi szállodájuk mellett is lövöldöztek az utcán.
Ekkor már a vendéglátók is mondták, hogy helyzet van, ezért úgy döntöttünk, evakuáljuk magunkat. Későbbre szóló jegyünk helyett szereztünk helyet egy Costa Ricába tartó gépre. Többé-kevésbé volt internet, bár akadozott, de a jegyeket meg tudtuk venni, szerencsénk volt, mert a tömött gépre már nem volt több hely. A szállodától a repülőtér nem volt messze, útlezárások nélkül kijutottunk
– mesélte a lapnak Gábor, aki azóta szerencsésen visszajutott Európába.
Az Index azt írja, a konfliktusok rendezése érdekében a katolikus egyház is fellépett, a kormány pedig elfogadta a „nemzeti párbeszéd” megkezdését, a tüntetések azonban egyelőre nem csitulnak.