Ennyivel emelkedhetnek a nyugdíjak jövőre

nlc | 2018. Június 08.
A hvg.hu a jövő évi költségvetési tervezet alapján számolta ki az összeget.

A hvg.hu a kormány jövő évi költségvetési tervezete alapján megpróbálta kiszámolni, mennyivel kap majd többet a következő évben egy átlagnyugdíjas. A számításhoz figyelembe vették, hogy a tervezetben a gazdasági növekedés éves mértéke 4,1, az inflációé pedig 2,7 százalékra volt becsülve.

A lap emlékeztet rá, hogy a nyugdíjemelés minden évben két tételből áll össze: az inflációnak megfelelő emelésből és a nyugdíjprémiumból. Előbbi esetében a 2,7 százalékos emelés havi 3450, éves szinten pedig 42 400 forintot jelent egy 128 ezer forintos átlagnyugdíj esetén.

A nyugdíjprémium akkor jár, ha a gazdasági növekedés mértéke meghaladja a 3,5 százalékot, ez pedig a tervezet szerint jövőre sikerül majd. Hogy mennyi is lesz ez az összeg, azt a 3,5 százalék feletti növekedés (0,6) és a nyugellátás november havi összegének 25 százalékának a szorzata adja (legfeljebb 20 ezer). Az átlagnyugdíj esetén ez 12 ezer forintnak felel meg, vagyis

összesen 54 400 forinttal növekedhet jövőre az éves nyugdíj.

Exit mobile version