Ma 59 éves Hugh Laurie – utálják vagy szeretik dr. House-t?

Nádasi Eszter | 2018. Június 11.
Minden idők egyik legnépszerűbb amerikai kórházsorozatának főszereplője, Hugh Laurie június tizenegyedikén ünnepli 59 születésnapját. Íme, leghíresebb szerepe sikerének titkai – naná, hogy tíz plusz egy.

Gregory House nefrológus, infektológus és elismert diagnoszta, különböző szakorvosokból álló csapatával epizódról epizódra rejtélyes, akár reménytelennek tűnő eseteket old meg a Princeton-Plainsboro Egyetemi Kórházban, New Jersey-ben. A különc orvosról szóló sorozatot 2004. november 16-án tűzte műsorára a Fox – a hazai közönségnek több mint két évet kellett várni arra, hogy a képernyőre kerüljön. Egy ideig ez volt a világ legnézettebb szériája – nem véletlen, hogy a közönség mellett a médiakutatók figyelmét is felkeltette.

Lássuk, mit érdemes tudni a sorozatról:

1.      Valójában egy detektív

A Dr. House egyesek szerint egy orvosi köntösbe bújtatott detektívsorozat: egy elemzés szerint egyenesen olyan, akár a CSI: A helyszínelők kórházi háttérrel. A betegség a felderítendő bűntény, a diagnosztikai folyamat a nyomozás, az orvos pedig a nyomozó. A főszereplőt személyisége és szokásai miatt leginkább Sherlock Holmeshoz hasonlítják, például azért, mert ő is zenél: House a sorozat több epizódjában is gitározik és zongorázik.

2.      Új hang

A kórházsorozatok hajnalán, az ’50-es években még elképzelhetetlen volt egy olyan főhős, mint House, a képernyős orvosok ábrázolását ugyanis erősen kontrollálták az amerikai orvosi szövetségek. Nem szerették volna, hogy a nézőknek rossz benyomásuk legyen az orvosokról, ezért az akkori címszereplők leginkább jóságos, mindentudó, feddhetetlen karakterek voltak. House viszont modorát és önpusztító szokásait tekintve sokkal inkább antihős. Ábrázolása a populáris kultúrában népszerű „őrült tudós” sztereotípiához is hasonlít: bogaras zseni elviselhetetlen szokásokkal, ám nélkülözhetetlen tudással.

Dr. House és a számok

● Összesen 8 évad és 117 epizód készült a sorozatból.

● Eddig csaknem 70 országban vetítették.

● Hugh Laurie kétszer (2006-ban és 2007-ben) nyert Golden Globe-díjat House megformálásáért – ugyanerre az elismerésre még kétszer kapott jelölést.

● Laurie egyébként igen szép növésű férfi: csaknem 190 centiméter magas.

3.      Nincs kommunikáció

House szerint mindenki hazudik – a beteg is: éppen ezért nem szívesen tölt túl sok időt a betegágy mellett, minimalizálja az orvos-beteg kommunikációt, és van, hogy a pácienst az epizód közepe táján látja először. A beszámolóik helyett szívesebben épít a vizsgálati eredményekre, a megoldáson inkább a fehér tábla előtt állva gondolkozik, onnan rendeli el a gyakran költséges, megterhelő vagy akár kockázatos vizsgálatokat és kezeléseket. Egy amerikai gasztroenterológus tanulmányában hangot adott a módszerrel kapcsolatos aggályainak, és a nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy House csak „helyrehozza” a betegeket, viszont nem törődik velük. Írásából azonban az is kiderül, hogy a nézők számára House stílusa és vakmerősége kevésbé ijesztő: őt szavazták meg ugyanis a legmegbízhatóbb televíziós orvosnak.

Így is lehet gyógyítani

4.      Gátlástalanság

A bioetikai, jogi szabályokat nem a sztárdiagnosztának találták ki: ráadásul ezek áthágására kollégáit is folyamatosan bujtogatja. A cél persze nemes – azért törnek be a kórházban fekvő páciens házába, hogy információt szerezzenek a jó diagnózis felállításához.

5.      Speciális effektek

Ha a beteg fejébe nem is, de a testébe bepillanthatunk: a House speciális képi világának köszönhetően a nézők a páciensek szervezetében kalandozhatnak. Az effektek megmutatják például a hibás szervek működését, és követhetővé teszik a műszerek vagy éppen a gyógyszerek útját. 

6.      Függőség

Dr. Carterhez (Vészhelyzet) és Dr. Thackeryhez (A sebész) hasonlóan House is a drogproblémával küzdő képernyős orvosok sorát erősíti: súlyos vicodinfüggő, időről időre némi morfiumot is magához vesz. Addikciójának kielégítése mellett fájdalmait szeretné enyhíteni ezekkel a szerekkel, jobb combjában ugyanis egy vérrög miatt elhaltak az izomszövetei, ezeket részlegesen, műtéti úton el kellett távolítani. A vicodinfogyasztásáról rajongói videó is készült, ezt itt lehet megnézni.

7.      Profik

A készítők között más kórházsorozatok sztárjai is feltűnnek: a széria rendezői között volt a Vészhelyzetből ismert Laura Innes is. Az amerikai színésznőt dr. Kerry Weaver megformálójaként ismerhette meg a közönség: 1995 és 2009 között összesen 249 epizódban játszotta a sürgősségi osztály doktornőjét.

8.      Kísérteties elmegyógyintézet a színen

Bár a jelenetek többségét stúdióban vették fel, volt, hogy egy elhagyott elmegyógyintézetben forgattak. A hatodik évadban megjelenő fiktív Mayfield Pszichiátriai Kórházban készült felvételek a Greystone Park Pszichiátriai Kórházban készültek, New Jersey-ben.

9.      Dr. House igazi életmentő

Egy a sorozatért rajongó orvos annak köszönhetően tudta diagnosztizálni a ritka kobaltmérgezés tüneteit páciensén, hogy látta az erről szóló epizódot.

10.  House egyetemi tananyag

Vannak, akik azért vonják be az oktatásba, mert úgy tartják, hogy ezeket a jeleneteket érdemesebb elemezni, mint a tankönyvi szituációs gyakorlatokat. Erről éppúgy komoly viták vannak, mint arról, hogy tanulhatnak-e rosszat a leendő orvosok ebből a sorozatból. Mindenesetre egy 386 főn végzett ausztráliai vizsgálat azt mutatta ki, hogy a válaszadó orvostanhallgatók 42,3 százaléka legkevésbé sem szeretne House-ra hasonlítani.

Plusz egy: Az elmaradhatatlan lupusz

A sorozat világszinten ismertté tette ezt a rejtélyes betegséget azzal, hogy időről időre felmerül benne, hogy a beteg ezzel a kórral küzd. Összeállítás persze ezekről az esetekről is készült.  

Világhír

A színészként, humoristaként, zenészként és íróként is ismert James Hugh Calum Laurie Oxfordban született 1959. június 11-én. Édesapja körzeti orvosként dolgozott, édesanyja pedig háztartásbeliként nevelte őt és három testvérét. Középiskolai tanulmányait Anglia egyik legismertebb magániskolájában végezte, majd Cambridge felé vette az irányt: archeológiából és antropológiából diplomázott, de saját bevallása szerint a tanulásnál is jobban vonzotta az egyetemi evezőcsapat. Karrierje az itteni színjátszó körben (Cambridge Footlights) indult, mely számos hírességet adott már a showbiznisznek. A ‘80-as évek közepétől számos komédiasorozatban szerepelt – ezek hozták meg számára a népszerűséget és a játékfilmes szerepeket. A skót felmenőkkel is rendelkező angol színész szerepei miatt elsajátította az amerikai akcentust, de nem ritka, hogy kifejezetten arra kérik a rendezők, hogy használja az eredeti kiejtését.

1996-ban jelent meg a The Gun Seller című thrillere, mely bestseller lett – Magyarországon a könyvet csak 2007-ben adták ki A balek címmel, azt követően, hogy a Dr. House befutott. Mindezek mellett Laurie 2011-ben blueslemezt is adott ki Let Them Talk címmel. A színész háromgyerekes apa, párjával, Jo Greennel 1989 óta házasok. Családjával korábban Londonban élt, majd karrierje miatt áttelepültek Los Angelesbe.

Exit mobile version