Megbocsátottak a szegváriak a férjét megölő asszonynak

nlc | 2018. Június 14.
Tizenöt év után derült fény az esetre.

Kedden mi is megírtuk, hogy a Szegedi Törvényszék felmentette azt a szegvári nőt, aki 18 évvel ezelőtt megölte a férjét, majd elásta a holttestet. A bűntényre 15 évvel később derült fény, a bíróság azonban a napokban megállapította, hogy a nő jogos önvédelemből ölt.

A Blikk felkereste a helyieket: elmondásuk szerint nem értik a szokatlan döntést, de „nem akarnak pálcát törni az özvegy fölött”, megbocsátottak neki.

Körülbelül egy magasak voltak a párjával, így könnyen elképzelhető, hogy elbánt a férfival

– mondta az egyikük.

A lap úgy tudja, a nőnek férje halála után sokáig nem volt új kapcsolata, most azonban élettársi kapcsolatban él egy férfival. Fia eközben külföldön dolgozik, lánya pedig egy hazai fuvarozó cégnél.

Mint ismeretes, az ügyben semmilyen bizonyíték, még a holttest sem került elő. Beismerő vallomását a nő a bíróságon visszavonta.

Exit mobile version