Aktuális

6 év börtönt kapott a feleségét megölő, feldaraboló és elégető hentes

Olyan erővel ütötte meg, hogy a nő azonnal meghalt. Ezután eltüntette a nyomokat, mégis lebukott.

Másodfokon hat év börtönbüntetésre ítélték azt a 42 éves nemesgörzsönyi hentest, aki megölte a feleségét, majd feldarabolta és elégette a nő testrészeit, hogy eltüntesse a gyilkosság nyomait – olvasható a Győri Ítélőtábla közleményében.

A vádlott és a sértett 2010-ben házasodtak össze, majd együtt nevelték korábbi házasságaikból származó három gyermeküket. A család a beszámolók szerint kezdetben kiegyensúlyozottan, szeretetben élt. A vádlott 2012 és 2016 között azonban marhacsontozóként dolgozott Hollandiában, ez idő alatt pedig csak rövid időszakokat töltött otthon, Hollandiában ráadásul szeretői is voltak, ezért megromlott a kapcsolata féltékeny feleségével. A férfi 2016 májusában hazaköltözött, feleségével azonban mindennapossá váltak a konfliktusok, a helyzeten pedig tovább rontott, hogy a férfi itthon nem vállalt munkát. A férfi hamarosan arra kérte a feleségét, hogy költözzön el a saját fiával, a nő azonban nem akarta magára hagyni a férfi két lányát. 2016 nyarán a férfi megütötte a feleségét egy veszekedés során.

A gyilkosságra 2017. március 3-án került sor. A férfi és felesége éppen fát rakodott, majd szállított és pakolt be a kazánházukba. A vádlott ezt követően átöltözött, és észrevette, hogy a ruhái között tartott megtakarítása nincs a szokott helyén. Visszament a kazánházba, és számon kérte a feleségét, aki azt válaszolta, hogy a pénz másnál van, annál, akivel a nő félrelépett. A férfi ettől annyira ideges lett, hogy ököllel, nagy erővel, nem célzottan megütötte a feleségét. Az ütés a nő torkát érte, és végzetesnek bizonyult: a gégeporc összeroppanása is hallható volt. A nő összeesett és szinte azonnal meghalt. Amikor a férfi rájött, hogy a felesége halott, bement a házba, ellátta a gyerekeket, és közölte velük, hogy az anyjuk elment egy ismerősével. A gyerekek ezután lefeküdtek aludni.

A férfi rövid időn belül annyira megijedt a felelősségre vonás gondolatától, hogy eldöntötte, eltünteti a felesége holttestét. Este visszatért a kazánházba, késsel és kis baltával feldarabolta a nőt, a kifolyó vért ronggyal felfogta, majd mindezt és a bűncselekmény nyomait a kazánházban elégette. A visszamaradó hamut és csontmaradványokat a szennyvízaknába öntötte, valamint az egyéb nyomokat is eltüntette. Másnap bejelentette a rendőrségen felesége eltűnését. Az eljárás során egy önkéntesen vállalt hazugságvizsgálat során a férfi elismerte, hogy megölte a feleségét.

A Veszprémi Törvényszék halált okozó testi sértés miatt 5 év börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte a férfit azzal, hogy legkorábban a szabadságvesztés kétharmadának letöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen az ügyész súlyosítás érdekében jelentett be fellebbezést.
 
A Győri Ítélőtábla a mai napon megtartott nyilvános ülésen az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, a vádlott büntetését hat év hat hónap börtönbüntetésre súlyosította. A törvényszék szerint a bizonyítékok alapján nem lehet megállapítani, hogy a vádlottat ölési szándék vezette volna. A vádlott szándéka testi sértésre irányult, az eredmény bekövetkezésére gondatlansága terjedt ki. Az ítélőtábla súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott a bűncselekményt a házastársa, egy idősebb korú, gyengébb fizikumú nő sérelmére követte el, ahogyan súlyosító körülmény a vádlott cselekmény után tanúsított magatartása is, amely érzéketlen, brutális volt.

Az első fokon kiszabott öt év börtönbüntetés a kiszabható 2 évtől 8 évig terjedő tételkeret középmértéke, azonban az ítélőtábla álláspontja szerint a súlyosító körülményekre figyelemmel ezt meghaladó mértékű büntetés kiszabása volt indokolt.

Fotó: Pixabay

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top