Fagyit ígértek a gyerekeknek, ha elegen mennek el a tanévzáróra – nem sikerült

nlc | 2018. Július 19.
Egy iskolában azt ígérték a gyerekeknek, hogy ha az osztályuk 97%-a részt vesz a tanévzárón, mind kapnak fagylaltot. Mivel egyes osztályokból nem ment el elég gyerek az évzáróra, az ott lévők sírva nézték végig, ahogy más osztályok fagyiznak.

Egy liverpooli iskola bocsánatkérést adott ki, és elismerte „az érzékenység hiányát a jutalmak kiosztásában”, miután egyik tanáruk kitalálta a gonoszkodó és igazságtalan ajánlatot. Néhány nagyon maga alatt lévő gyerek megkérte a szüleit, hogy vigyék haza őket az „elszomorító” esemény miatt, mert nem bírták nézni, ahogy a többiek vidáman fagyiznak.

(Fotó: Tumblr)

Egy dühös anya szerint azért is igazságtalan döntésről van szó, mert néhány diák azért nem tudott megjelenni, mert beteg volt. Az igazgató elmondása szerint a kérdést házon belül rendezték, hozzátéve, hogy ők sem értettek egyet az alkalmazott módszerrel.

A szülőknek szóló levélben ezt írta többek között: „Ha ehhez hasonló történt volna a gyermekeimmel, én is elég ideges és letört lettem volna.”

Mirror

Exit mobile version