Aktuális

Nem kerülhettek fel a tablóra a fogyatékkal élő gyerekek

Két nappal a ballagás előtt tudta meg egy Down-szindrómás kislány édesanyja, hogy lánya nem lehet egy tablón az egészséges gyerekekkel.

Öt speciális tagozatos gyerek ballagott idén a Szigetszentmiklósi Bíró Lajos Általános Iskolából. Tény, hogy nekik eddig mindig külön tabló jutott, idén viszont az ép diákok szerették volna, ha az értelmileg akadályozott és értelmi fogyatékos gyerekek is felkerülnek a 8.a osztály tablójára, ám a szülők közül nem mindenki lelkesedett az ötletért – írja a 24.hu.

Az intézményvezető, Noseda Tibor fogadta Máriát, az ügy miatt panaszkodó édesanyát, és látszólag egyet is értett az anyukával: azt mondta, ő is felháborodott a történteken. Az igazgató felháborodásának azonban nem lett eredménye, és Noseda később már arra hegyezte ki a vitát, hogy nem is az utolsó pillanatban derült ki, hogy a speciális igényű gyerekeknek az idén is külön tablójuk lesz. Ez esetben viszont érthetetlen, hogy miért nem tájékoztatták az anyukát arról, hogy nem lesz közös kép. Mária viszont úgy emlékszik vissza, először a tagozatvezető is cáfolta, hogy már januárban eldőlt volna a kérdés, később mégis összezárt az igazgatóval.

A 24.hu-nak az igazgató telefonon azt mondta: nem volt ebből nagy probléma. A „hagyomány szerint” mindig külön tablójuk volt a speciális igényű gyerekeknek, és most is csak egyetlen anyuka nehezményezi a történteket. Mária szerint viszont a többi speciális igényű gyerek olyan nehéz helyzetben lévő családban él, ahol valóban nem foglalkoztak ezzel, talán el sem jutott hozzájuk a dolog.

De miért zavarta azt a pár szülőt, hogy néhány speciális igényű gyerek is rajta lesz a 8.a osztály tablóján? Erre a kérdésre egyelőre nincs érdemleges válasz.

„Szeretném, ha ez egy intő jel lenne, és többet nem fordulna elő. Nem értem, miért nem hívtak össze egy szülői értekezletet, miért nem próbált meg küzdeni az iskola azért, hogy néhány szülő ne akadályozzon meg egy ilyen kezdeményezést. És azt is nagyon sajnálom, hogy nem árulják el, kik voltak azok a szülők, akik ezt az egészet megfúrták. Szeretnék a szemükbe nézni” – mondta Mária, az egyik Down-szindrómás lány édesanyja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top