Nézzük a barátnőmmel az omladozó vakolatot, és nem értjük. De néztem már én ezer helyen a rozsdálló zuhanytálcákat, az ülőke nélküli vécéket, a penészes alagsori folyosókat, a lyukakat a falban (!), az ezeréves bútorokat. Igen, a magyar kórházakban járunk. Nem mindegyik ilyen, vannak üdítően jó tapasztalatok is, amiket hirtelen nem is ért az ember. Modern, tiszta burkolatok, szépen festett falak a gyerekeknek, hiper-szuper kézivezérlésű ágy, tévé a kórteremben. Itt-ott elszórva, meglepetésszerűen. De így valahogy még érthetetlenebb és ijesztőbb az egész. Ezzel az esetlegességgel.
Tudjuk, nagyon-nagyon sok pénz renoválni egy (sok) épületet. De vajon annyira sok, hogy egy teljes nemzetgazdaság képtelen kitermelni? Nehéz elhinni.
Persze nem ez a legnagyobb gond az egészségügyben. Mert legyen hiányos a burkolat, ha cserébe megmentik az ember életét. Ami – ne legyünk igazságtalanok – nagyon-nagyon sokszor meg is történik. A szörnyű az, amikor pusztán logikátlanság, szervezetlenség miatt halnak meg, vagy kerülnek rosszabb állapotba emberek úgy, hogy megmenthetők lennének. Mert a sürgősségik úgy működnek, ahogy, mert a mentős hiába viszi az első kiírt helyre a beteget, mert a várólista akkora, hogy sokan inkább a magánellátásban vizsgáltatják magukat vagyonokért, hiszen a daganat nem várja ki a sort.
Ha ezek közül bármin is változtat az, hogy létrejön három centrumkórház, akkor örülni fogunk neki. Annyi pénzt láttunk már elfolyni végtelenül felesleges dolgokra, hogy ha itt folyik el, ám legyen, ha mellette ezúttal egy valóban hasznos célra is megy belőle.
Egészségügyi fejlesztésekre a kormány 2017-ben 40 milliárd forintot fordított (eszközökre 21,7 milliárdot, építészeti tervezésre 18,3 milliárdot). A jövő évi tervben további 41,9 milliárd forint szerepel.
Úgy néz ki, hogy arról már nem is érdemes vitatkozni, kell-e nekünk átszervezés, és ha igen, akkor ilyen-e, meg hogy kellenek-e nekünk centrumkórházak. Mert lesznek – ez egyre bizonyosabb.
Ma megjelenik a létesítmények tervezésére kiírt pályázat, és ezzel elindul a folyamat, ami – az ígéretek szerint alapjaiban fogja megváltoztatni az egészségügyi ellátórendszert. Rosszat tenni vele már úgysem nagyon lehet, annyira ráfér az ésszerűsítés.
Persze az ésszerűsítés csak egy szó, elég elméleti. Világítsuk meg egy kicsit, hogy miért is kell ez, vagyis mit jelent az ésszerűtlen egészségügy. Például ma Budapesten a beteget olykor hordágyastul át kell vinni egyik kórházból a másikba egy sima vizsgálatra, csak mert nincs mindenütt MR-készülék. Előfordul, hogy gyerekeket már a műtét megkezdése után, altatásban kell átszállítani másik telephelyre emiatt. Emberek halnak meg várótermekben azért, mert nem jutnak be időben a vizsgálóba, és még egy ápoló sem akad, akinek lenne ideje rájuk nézni. A mentősök sokszor lehetetlen küldetést hajtanak végre, hogy valamelyik klinika végre fogadja a betegüket, mert nincs elég ügyeleti kapacitás, mert elromlik a CT…, a budai oldalon pedig egyáltalán nincs olyan hely, amely súlyos, összetett sérüléssel érkezőket szakszerűen ellásson, miközben máshol, ahol lenne rá szaktudás, kéztörésekkel tartják fel az orvost, akkora a túlterhelés. De ezt így kell szépen kifejezni:
„A kormány az egészségügy szisztematikus fejlesztésének újabb mérföldkövéhez ért, hiszen az elmúlt évek vidéki, 500 milliárd forintból megvalósuló fejlesztései után az elkövetkező években 700 milliárd forintot fordít a főváros és a központi régió egészségügyi fejlesztésére” – így fogalmazott sajtótájékoztatóján Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Budapest e tekintetben bizony jócskán lemaradt a vidéktől. Mivel nem itt uralkodtak a legsürgetőbb állapotok, a főváros a sor végére került, ráadásul ezt „saját pénzből” kell állni, uniós források nélkül. Úgyhogy amortizálódtak a kórházaink rendesen, főként hogy az agglomerációból is ide járnak sokan. Na, de majd most!
Már látom magam előtt (Profimedia)
Lesz tehát három központi intézményünk (egy vadonatúj), emellett további huszonöt kórházat és harminckét szakrendelőt fejlesztenek majd. Nézzük, hova járunk gyógyulni öt (?) év múlva!
Lesz például egy új „szuperkórháznak” nevezett helyünk
Dél-Budán,
az M1-M7-es autópálya közös szakasza mellett. „Ez lesz elmúlt száz év legnagyobb egészségügyi beruházása, a legmagasabb színvonalat fogja képviselni mind orvostechnológiában, mind az informatika területén” – mondta el Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Nem fogjátok elhinni: egyágyas kórtermek lesznek, és nem ám golyóstollal töltik majd ki a lázlapot, hanem digitális kütyükön vezetik az információkat. Lesz itt robotsebészeti műtő, nővérszálló, bölcsőde, óvoda és mentőállomás is, sőt leszállóhely két helikopternek. Tehát úgy tűnik, lassan megérkezünk a 21. századba. Olyan jó beleélni magunkat, nem? Hát még ha minden megvalósul és még működni is fog! No szóval, ez a dél-budai a legszebb része az egésznek, de azért a többi is jól hangzik:
Itt lesz a szuper (Budaörsi Infó)
Dél-Pesten
egy centrumként egyesül az Egyesített Szent István és Szent László Kórház és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, később pedig ide költözik a Fiumei úti Baleseti Központ. Itt is épül új tömb, összesen 190 ezer négyzetméterről beszélnek. Mert gyönyörű és tiszteletet érdemlő múltja van mind az „Istvánnak”, mind a „Lászlónak”, várostörténetileg és építészetileg is érdekesek – de hát ki akar egy múzeumban gyógyulni ugye, pláne, ha az állapota szerint lassan egy római kor tárlatát idézi…
Szóval nem lesznek a rém korszerűtlen pavilonok, hanem csupa korszerűség, igen, KORSZERŰSÉG lesz (ez a leggyakrabban használt jelző a projekt kommunikációjában).
És akkor ott van még
Észak-Pest,
amely a Honvédkórház két helyének egyesítését, és az egésznek a bővítését kapja ajándékba. Új épületszárny a volt MÁV-kórház osztályaival, helikopterleszálló, parkolóház – mondom, 21. század. Mindez 9,3 milliárdból, de szerintem mindegy már, csak legyen. Az eredmény egy ezerötszáz ágyas kórház lesz egy helyen, pavilonozás nélkül, bővített sürgősségi betegellátóval, amely ezután akár kétszázötven embert is ellát majd a mostani, legfeljebb nyolcvan helyett.
Na, hát ennyi lenne ez az egyszerű kis projekt, az ára pedig cirka 700 milliárd forint (vagyis ez vélhetően nem az ára lesz, hanem ennyivel tervez a kormány 2025-ig – ehhez képest mondjuk elég soványkának tűnik a jövő évre szánt 42 milliárd). Ha most azt mondjátok, hogy ez istentelen sok pénz, akkor igazatok van. Ha azt mondjátok, hogy elég kevés, akkor is.
Mert hát miért ne stadionoznám el magam így a végére: igen, 300 milliárd felett költünk sportlétesítményekre – egyetlenegyre is majdnem kétszázat. Milliárdot. Forintot. Aztán ha lesérül valamelyik a legjobb focistáink közül, hol rakják majd össze nekünk a következő világbajnokságig?