Könyvet írt a gyerekekről a pedofíliával vádolt tanár, aki Londonba akarta szöktetni az egyik diákját

nlc | 2018. Augusztus 02.
Egy másik kisfiú kapcsán felmerült a szexuális erőszak vádja is.

A Blikk úgy tudja, könyvet írt a gyerekekről a rácsok mögött az a pedofíliával vádolt magyartanár, aki tavaly ősszel Londonba akarta szöktetni az egyik 11 éves diákját.

A lap szerint a férfi az egyik beszélőn oda is adta a könyvet az édesanyjának, aki most „a piacon árulja” azt. A Blikk szerint így hangzik a fülszöveg:

A közel sem átlagos barátság egy tanár-diák kapcsolatból alakult ki, majd sok-sok viszontagság után, megtépázva bár, de a világ gonoszságait eltűrve tovább és tovább működött.

Az esetről korábban többször is beszámoltunk. A pedofíliával vádolt, 33 éves békési tanár először a szülők bizalmába férkőzött, majd külön foglalkozásokat tartott néhány tanítványának az otthonában. Közülük többen időnként a hétvégét is vele töltötték, sőt bizonyos esetekben nála is aludtak.

A férfit akkor tartóztatták le, amikor rajtakapták, ahogyan külföldre akarta szöktetni az egyik tanítványát. A kisfiút az eset után pszichiátrián kezelték, a pedagógus pedig 1 év 8 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott két évre felfüggesztve – azért csak ennyit, mert a gyerek önszántából ment vele.

Ezen felül a tanárt azzal is megvádolták, hogy durva szexuális tartalmú üzeneteket küldött ugyanennek a kisfiúnak, az ügyészség azonban úgy ítélte, hogy a szexuális csetelésért a tanár nem büntethető, hiába „erkölcsileg helytelenítendő”, amit tett. Ebben az ügyben a nyomozást megszüntették.

A tanárral szemben azonban több másik diák is panasszal élt, egyikőjükkel, egy 10 éves kisfiúval kapcsolatban pedig a Blikk információi szerint a szexuális erőszak vádja is felmerült. Ezt dr. Havrán Ákos főügyészségi ügyész is megerősítette a lapnak:

A Békési Járási Ügyészség vádat emelt tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel elkövetett szexuális erőszak miatt. A férfival szemben vádemelésre került sor tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről készült pornográf felvétel tartása miatt is.

Ha a vád igaznak bizonyul, akár 15 év börtönbüntetést is kaphat, ráadásul további 8 évet a lefoglalt számítógépén talált pedofil képgyűjtemény miatt.

Exit mobile version