Tavasszal lehet utoljára óraátállítás

nlc | 2018. Szeptember 13.
Itt vannak a most beadott javaslat részletei.

Az Európai Bizottság tegnap benyújtott javaslatából kiderül, hogyan tervezi az EU az óraátállítás megszüntetését. Eszerint 2019-ben megszűnne az évszakokhoz kapcsolódó óraátállítás, az egyes tagállamok pedig szabadon dönthetnének arról, hogy ezután a nyári vagy a téli időszámítást kívánják-e bevezetni állandó jelleggel. Ezt a tervek szerint 2019 áprilisáig kell majd jelezniük – írja a Portfolio.hu.

Az utolsó kötelező átállás 2019. március 31-én lenne, október 27-én már csak az állna vissza a téli időszámításra, aki azt szeretné állandósítani. Ezt követően az évszakokhoz kapcsolódó óraátállításra már nem lesz mód. A javaslat ugyanakkor azt is szeretné biztosítani, hogy a szomszédos országok minden változtatásról egyeztessenek, hogy megóvják a belső piac megfelelő működését és elkerüljék a széttöredezettséget.

Ez az igen ambiciózus ütemezés lehetővé teszi a polgárok számára, hogy késedelem nélkül élvezhessék az intézkedés előnyeit. Már most felkérjük a tagállamokat és a vállalkozásokat, hogy tegyék meg a szükséges előkészületeket egy unión belüli összehangolt megközelítés biztosítása érdekében

– fejtette ki Violeta Bulc, közlekedéspolitikáért felelős uniós biztos.

A javaslat hamarosan az Európai Parlament és a Tanács elé kerül elfogadásra. A Bizottság azt reméli, legkésőbb márciusig erre sor is kerül majd.

Pexels

Exit mobile version