Életre szóló monogám párkapcsolat – biztos, hogy ez való nekünk a 21. században?

Cikksorozatunkban arra a kérdésre keressük a választ, életképes-e a monogámia, vagy csupán arról van szó, hogy a társadalmi nyomás miatt nem merünk megkérdőjelezni egy olyan, évszázadok alatt rögzült, vallási-gazdasági gyökerű jelenséget, amelyhez ma már kevesen tudják tartani magukat, viszont családok mennek tönkre miatta. Lehetséges-e átértelmezni a párkapcsolatot a 21. század kihívásai szerint? (A második részt ITT olvashatjátok – a swinger életformáról nyilatkozó Vivien Moss-szal.)

Ebben a cikkben nagy szavak fognak felbukkanni. Olyanok, mint szeretet, szerelem, boldogság. Ugyanakkor megpróbálunk konkrétak, hasznosak és tabumentesek lenni, és végre beszélni arról, amivel rengeteg ember küzd, de alig valaki beszél róla. Vagy csak a legközelebbi barátainak. Mert fél, hogy erkölcstelennek bélyegzik, mert fél, hogy összepiszkol egy végre elég szépre kifestett képet. Pedig az az igazság, hogy

sokan vannak olyanok, akik komfortosan berendezték az életüket egy állandó társsal, mégsem maradéktalanul boldogok.

Min kellene dolgozniuk? Elindulni, és megpróbálni megkeresni azt, ami hiányzik, vagy igyekezni megelégedni azzal, ami van? Indokolatlanul sokat várunk az élettől, vagy ellenkezőleg: gyávák vagyunk, ha kompromisszumot kötünk? Igen, a szexről beszélek, a jó szexről. De annál sokkal többről. Mindarról, amit a jó szex jelent az életünkben, és mindarról, ami mellette még megadathatik egy stabil kapcsolatban. És arról, amikor a mérleg nincs egyensúlyban.

De miért is kell erről beszélnünk?

Mert mostanában ha harmincas-negyvenesekkel leülök iszogatni-beszélgetni, hamar arra terelődik a szó, hogy mi is hiányzik az életünkből. Miért? Mert körülbelül eddig tartott, amíg összeszedegettük, felépítettük mindazt, amit a húszas éveinkben kitaláltunk magunknak. Azt a közeget, amelyben – úgy gondoltuk – boldogok lehetünk. Mindenkinek más ez, de a legtöbb embernek olyasmik, mint stabil párkapcsolat vagy házasság, gyerekkel vagy anélkül, kutyával vagy anélkül, de mindenképp saját lakással, lehetőleg kocsival, satöbbi satöbbi. Most beszélhetnék érzelmi és mentális igényekről is, de kéretik ezt beleérteni az eddigiekbe. Mert naná, hogy mindannyian arra vágyunk, hogy békében, szeretetben, harmóniában éljünk. És akkor itt vagyunk, úgy negyven körül, és azt látjuk, hogy a fenti lista összejött. Most megnézzük, hogy akkor

az a bizonyos boldogság is összejött-e vele. A legtöbben rávágják egyből, hogy persze. A gond az, hogy ezután mindig egy nagy levegő jön, és ez: csak…

Mert ezer bajunk van. A gyerekkel, az anya- és apaszereppel meg az anyagiakkal, de főleg a másikkal. Illetve a kapcsolattal. Illetve mégis a másikkal. Mert ilyen, mert olyan, mert ezt nem csinálja, mert azt nem érti meg. Ja, és a szex. Mert bizonyos számú pohár és beszélgetéssel eltelt óra után mindig ide lyukadunk ki. Hogy nem annyi. Vagy nem olyan. Vagy nincs. Vagy nem is kell. Esetleg kéne mástól. Mert egy dolgot elfelejtettünk annak idején, amikor a nagybetűset tervezgettük, mégpedig azt, hogy a társas boldogság (legalább) két komponensből álló dolog. Ez a két komponens pedig: biztonságérzet és szenvedély. A legtöbbünknek mindkettőre elemi szükségünk van – vérmérséklettől függően változó arányban.

Csak hát van egy óriási gond: a kettő ellentmond egymásnak. Mert igen, kell a lelkünknek, hogy feltétel nélkül szeressenek, hogy úgy fogadjanak el minket, ahogy vagyunk, reggeli és esti, vékonyabb és vastagabb formánkban is, hogy közel lehessünk egymáshoz, hogy mindent megosszunk, hogy a mindennapok nyűgét együtt vigyük, hogy egy ágyban aludjunk, hogy pokrócba burkolózva összebújós filmet nézzünk. De kellene az agyunknak, a testünknek az izgalom is. A kaland. Hogy az élet ne legyen kiszámítható. Hogy történjenek váratlan dolgok. Hogy csavarják el a fejünket. Hogy megőrülhessünk. Hogy ne finoman, cirógatva szexeljenek velünk. Hogy a világ ne kényelmes legyen és puha, hanem tágas, színes és végtelen. Valami, amiben bármi megtörténhet. Persze csupa jó. Vagy inkább irgalmatlan jó. És igen, olykor egy-egy hétvégi, ivós-táncos bulizás kicsit megadja ezt az érzést, és igen, az extrém sportokban is van izgalom, de azért mindannyian tudjuk, miről beszélek, nem? Igen, a szerelemről. És a vad szexről. Arról, hogy ugyan öt-tíz-húsz éve szeretjük ezt az embert itt mellettünk, és fekszünk le vele rendszeresen, életünk közepe felé, ha nem akarjuk, akkor is szembejön a kérdés: akkor ennyi? Véglegesen?

Véges mennyiségű kaland

Azt mondtam, kendőzetlenül fogunk beszélni tabukról. Pedig erről igenis szoktak beszélni még a női magazinok is. Csakhogy nem feltétlenül jól. Merthogy gyakran szó esik a hosszú kapcsolatok ellaposodásáról, a szenvedély elmúlásáról, a szex egyhangúvá válásáról vagy épp hiányáról. Általában kapunk egy rakás tanácsot is arról, hogy milyen fehérneműket kellene bevásárolnunk, milyen szokatlan randihelyszíneket kéne kitalálnunk, és hány gyertyát hogyan gyújtsunk meg. Nem hiszek ezekben. Szerintem szembe kell néznünk vele:

egyetlen embertől véges mennyiségű testi-lelki-szellemi kalandban részesülhetünk, és azt legkésőbb úgy a kapcsolat tizedik évére kiismertük. Ez nem feltétlenül jó, nem is feltétlenül rossz, viszont a csipke biztosan nem változtat rajta.

A jó hír az, hogy ha jól választottunk, ez a bizonyos mennyiség lehet éppen elégséges is. Akkor nincs más dolgunk, mint elfogadni, hogy egyszerre csak egy utat járhatunk, és örülni annak, ami van. Megérteni, hogy a sokadik évben nem lehet ugyanolyan izgalmas egy kapcsolat, mint az elsőben, és hogy a végtelen izgalmat (ami lehet csupán illúzió is) elcseréltük az érzelmi biztonságra. És hogy ezt nem érdemes kockáztatni azért, ami ma már nem érhető el – legfeljebb egy válás árán. Ha nem megy a megelégedés, akkor esetleg beszélhetünk erről a másikkal. Nem valószínű, hogy bármit tenni tud az ügy érdekében, de a kapcsolat bármiféle kinyitása még mindig opció. Ha viszont nem jól választottunk, és az illető egy idő után mindenképpen „kevés nekünk”, akkor jobb, ha elfogadjuk: valószínűleg jönni fog a harmadik – csak az időpont kérdéses. 

Sokan nem képesek nemet mondani az adódó lehetőségekre még sok szempontból jó kapcsolat, házasság mellett sem, viszont válni sem szeretnének. Ilyenkor jönnek a szeretői viszonyok – azok viszont általában előbb-utóbb úgyis botrányhoz vagy váláshoz vezetnek, úgyhogy nem érdemes rájuk sokáig építeni.

Mi a megoldás? Sajnálom, de nincs mindig jó megoldás.

Ebben a helyzetben inkább csak élhető, működtethető verziók vannak: valamit be kell áldozni. Igen, léteznek szexuálisan-mentálisan-lelkileg annyira összeillő párok, hogy náluk húsz év után is szuper a szex. Ők vannak a legkevesebben, és jó esetben tisztában vannak vele, hogy milyen szerencsések. Léteznek még az annyira őszinte párok is, akik képesek kinyitni a kapcsolatukat akár többes játékokra, akár legalizált félrelépésekre, akár swinger partik irányába. Keveseknek sikerül ez korrekt módon – hatalmas bizalom és érzelmi intelligencia szükséges hozzá mindkét fél részéről. A nagy többségnek marad két út: kellemes, szeretetteljes, biztonságos langyos víz (ne feledjük, valakinek a kiszámíthatóság a megnyugtató), vagy sorozatmonogámia: addig maradunk egy kapcsolatban, amíg még van benne valamennyi szenvedély és szex, és amikor ez már nagyon hiányzik, akkor továbbállunk, hogy újabb öt-tíz-tizenöt évet töltsünk mással.
Ezenkívül érdemes elgondolkodni még egy szemponton:

biztos, hogy az élet egyetlen értelme az, hogy boldogok legyünk?

Hogy mindent megélhessünk, amire csak vágyunk? Hogy a pillanat értünk legyen? Hogy az élvezeteket maximáljuk? Nincs értéke a lemondásnak? Nincsenek magasabb rendű célok? A párkapcsolatok témájára lefordítva: nem lehet, hogy egy idő után többet ér a harmonikus családi élet a minél jobb szexnél? Végül is a nemi élet eredeti célja a gyermeknemzés volt…

Csókmentes kapcsolatok

„A pácienseimmel való beszélgetések során nagyon gyakran kerül elő a szexuális együttlétek ritkulása – mondja dr. Erős Erika pszichiáter, szexuálterapeuta. – Egyes párok alig élnek nemi életet – akár csak havonta vagy kéthavonta. Olyan is akad, aki a megelőző egy évben már egyáltalán nem volt együtt az élettársával vagy házastársával. Az első, ami eltűnik, általában a csók. Sok házaspár soha nem csókolózik, még szex közben sem. Ha megkérdezem a párokat, mikor tűnt el köztük az intimitás, nyolcvan százalékban a gyermekük születését említik. Előfordul, hogy már a családtervezés időszakában sem az örömről és kötődésről szól a szex, hanem a teljesítményről, és ez szorongásokkal, zavarokkal járhat együtt. Ha a gyermek megfogan, sokaknál teljesen megszűnnek az együttlétek kilenc hónapra, és persze a szülés utáni időszak sem a jó szexről híres. Sokan hozzászoknak a helyzethez, és a továbbiakban egész jól elélnek amolyan baráti kapcsolatban – akár évtizedeken át. Én azonban úgy vélem, az egészség fogalmához a szexuális egészség is hozzátartozik. Hiszen a szex nemcsak a közösülést jelenti, hanem ez a gyengédség kifejezésmódja és a kötődés megélése is. Márpedig ha a tágabb értelemben vett gyengédség, testiség hiányzik egy kapcsolatból, akkor az nem kerek.”

A szexuálterapeuták jól ismerik a jelenetet, amikor a feleség szexuális vággyal fekszik az ágyban, a társa pedig pornót néz a másik szobában. „Ez napjaink komoly kihívása – mondja dr. Erős Erika. – Merthogy a valóság mindig munkásabb, problémásabb, mint a filmek világa, más szempontból viszont egysíkúbb. Az órákon át való szeretkezés például nem elvárható, a »normális«, átlagos aktus öt-hét percig tart. A regények és filmek hatására a nők képesek szorongani amiatt, mert nincs többszörös orgazmusuk, vagy mert nem élvezik az anális szexet. Ugyanakkor van férfi páciensem, aki elmondja, hogy neki már nem tudnak újat mutatni, úgyhogy egyszerűen nem élvezi a »sima« együttléteket.”

A párok sokszor számolnak be a szexuális vágy hiányáról is, Erika azt mondja, ez a nők leggyakoribb szexuális jellegű problémája, de a mítoszok ellenére férfiaknál sem ritka. „Az egyik félben megszűnik a vágy, a másik pedig alkalmazkodik” – mondja a terapeuta, aki egyébként csak akkor tartja ezt gondnak, ha a pár bármelyik tagja szenved tőle, ha hiányérzete van. Ugyanakkor… „Ha egy jó kapcsolatban ez az egyiknek probléma, akkor előbb-utóbb a másik is annak érzékeli.”

Mennyi és milyen?

Mivel napjainkban a szex mindent áthat, azt tartjuk normának, ha jelen van az életünkben, méghozzá kielégítő mennyiségben és minőségben. Pedig talán épp a mércénkkel van a baj. „Semmiről nem kapok annyi kérdést, mint hogy milyen gyakorinak, milyen hosszúnak és milyennek kell lenniük az együttléteknek. Pedig ebben nincs olyan, hogy egészséges/nem egészséges, csak olyan, hogy konszenzusos vagy sem.”

Dr. Erős Erika szerint természetes, hogy valamelyest ritkulnak az együttlétek az évek múlásával. „Az elején jellemzően akár naponta többször is együtt vannak a párok, öt-hat év után az átlag inkább heti egy, legfeljebb két alkalom. Hosszabb, monogám párkapcsolatban szenvedély és intimitás egymás ellen hatnak.”

Kutatások szerint legtöbbet az egyedülállók szexelnek, utána az együtt élők, majd a házasok. Úgy néz ki, a többségre igaz: minél mélyebb és minél régebbi az elköteleződés, annál inkább csökken a vágy, ami a szexológus szerint egy idő után csak újdonsággal kelthető fel. „Ez nem feltétlenül technikai újdonságot jelent – mondja dr. Erős Erika. – Új színt hoz az is, ha más szemmel tudunk egymásra nézni, ha másként beszélgetünk a szexről, vagy például újszerű helyzetben látjuk a párunkat, esetleg látjuk, mások hogyan tekintenek rá. Ami viszont biztosan nagyobb tesztoszteronszint-emelkedést (ami mindkét nemnél a vágy mozgatórugója) vált ki, az egy külső inger.”

A leggyakoribb forgatókönyv az, hogy egy megcsalás hívja fel a figyelmet egy meghasonult állapotra. Ami érdekes: a szakember tapasztalatai szerint nők és férfiak más tipikus mintázattal reagálnak erre. „Azok a nők, akiknek viszonyuk lesz, általában válni akarnak. A férfiak viszont inkább fenntartanák a párhuzamosságot. Ami a másik oldalt illeti: a megcsalt férfiak első kérdése: »És volt szex köztetek?« Míg a nőké: »És szereted?«”

Dr. Erős Erika szerint fontosabb kérdéseket is feltehetünk, amikor azon gondolkodunk, borítsunk-e – ám inkább magunknak. „Mindig vizsgáljuk meg, boldogok vagyunk-e, mire is van igényünk. Ott tartunk-e az életünkben, ahol szeretnénk? Többek leszünk-e egymástól, vagy gyengítjük egymást? Van-e annyi tartalék, olyan értékmennyiség a kapcsolatban, amire építeni tudunk? Ha nem, akkor fel kell vállalni a fájdalmat, ami egy szakítással jár. Ha viszont igen, akkor időben kell lépni: sok pácienst látok, akik elszalasztották azt az időt, amikor még javítani lehetett volna.”

Nyitott ajtók

Felismerve a kognitív disszonanciát, egyre több pár tudja elképzelni valamilyen fajta „kinyitását” a kapcsolatának. Nem akarnak átverni vagy átverve lenni, hazugságban élni. Úgy vannak vele, hogy inkább saját határaikat tágítják, mint hogy elveszítsék a párjukat. Ez egyébként inkább mentálisan nagy ugrás, semmint evolúciósan. „Az ember mérsékelten monogám faj – szögezi le dr. Erős Erika. – Vagyis hajlik a monogám életformára, de hosszú távon nehezen tartja meg, mert más irányú késztetései is erősek. Még azt sem mondanám, hogy ebben nagy szakadék lenne férfiak és nők között. Az igazság az, hogy a kapcsolat első megszállott fázisán túl szinte nincs olyan, akit ne érintenének meg más hatások. Hiszen más biokémiája van a tartós kötődésnek, mint a kezdődő viszonynak, és az utóbbi mindig nagyon vonzó lesz: semmi más nem ad olyan tesztoszteronfröccsöt. Afféle érzés, mint amit az amfetamin okoz. Ezzel szemben egy hosszú kapcsolatban az oxitocin és a vazopresszin dominál – ezek inkább nyugtató hatásúak.”

A megcsalás lehetséges alternatívája, a „nyitott kapcsolat” régóta ismert fogalom. Lényege, hogy a feleknek mással vagy másokkal is van intim viszonyuk, mégpedig a partner tudtával. Nem túl régóta terjed a poliamoria szellemisége is, amely az érzelmekre helyezi a hangsúlyt. „Minden megállapodás kérdése – véli dr. Erős Erika. – A fontos, hogy bármilyen is a viszonyrendszer, azt tisztességesen kommunikálják. Ismerek húsz éve jól működő nyitott házasságot. Persze a dolog mindig törékeny, hiszen hiába beszélünk meg szabályokat, a külső tényezőket nem tudjuk kiszámítani. És persze az is kérdés, hogy miért nevezzük ezt még házasságnak, miért nem barátságnak vagy szövetségnek. Ami persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne értékes. Mindenesetre a »hármas felállás« gyakoribb, mint gondolnánk, én ezeket nevezem »első ránézésre monogám« kapcsolatoknak. És a szexuális élet sokszor attól javul meg, hogy belép egy harmadik.”

Dr. Erős Erika szerint a hűség és a monogámia többféleképpen értelmezhető. Más a szociális, érzelmi hűség, és más a szexuális – és ezek nem mindig esnek egybe. „Egy jól működő kapcsolatba is beleférhetnek más partnerek. Ez lehet az »új monogámia« fogalma, amelyben nem egy partner van ugyan, de elsődleges csak egy. Szexszel vagy anélkül. Mindazonáltal a személyes véleményem: a teljességet azok élik meg, akik az érzelmi, a szexuális és az intellektuális igényeket egy személyben találják meg. Ezt jelenti az érett, felnőtt kötődés.”

Felnőttdolgok címmel folyamatosan zajlik egy előadás-sorozat a témában a budapesti Lurdy Házban. A következő részt „Párkapcsolati játszmák – játszmák a párkapcsolatokban” címmel lehet meghallgatni november 22-én Lantos Mihály egyetemi oktatótól, majd december 13-án dr. Perintfalvi Rita teológus ad elő: „Bűnös vagy mégsem? A szerelmek sokféleségének etikája” címmel.