5 ezer forintért verték agyon a 87 éves nénit

Sipos Márta | 2018. November 22.
Emberöléssel, rablással vádolják őket.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy fiatal férfival és annak nagybátyjával szemben.

A vád szerint az elkövetéskor 19 éves férfi 2017. május 22-én szabadult a börtönből, ezt követően munkanélküli volt, hajléktalan életmódot folytatott, és egy idős hölgy tatabányai lakásával szemben lévő garázsban húzta meg magát. Az elkövető rendszeresen bejárt az egyedül élő, 87 éves asszonyhoz, tőle cigarettát és kisebb összegeket kért.

A tél közeledtével a fiatal férfi szeretett volna valamilyen fűthető szállást találni, ezért megkérte a nagybátyját arra, hadd lakhasson náluk. Az idősebb férfi a szállás fejében pár ezer forintot kért a rokonától, akinek nem volt pénze, ezért a nagybátyja rávette őt arra, hogy a közelben lakó idős hölgytől készpénzt szerezzen, szükség esetén erőszakkal.

2017. október 1-jén reggel a fiatal férfi magához vett egy sörösüveget, majd mindketten az asszony lakásához mentek. A nagybátyja a közelben várakozott, míg ő a nyitott kertkapun és a lakásajtón keresztül besurrant. A férfi szó nélkül odament a széken neki háttal ülő asszonyhoz, és kétszer a sörösüveggel, majd többször ököllel, nagy erővel megütötte, megrúgta a sértett fejét, illetve a testét. A férfi ezután az asszony pénztárcájából kivett 5000 forintot, összesöpörte a sörösüveg szilánkjait, azt a szemetesbe dobta, majd a vérző asszonyt magára hagyva kiment a lakásból. Az idős asszony még ki tudott jutni a ház elé az udvarra, ahol összeesett, így a szomszédok hívták a mentőket, október 3-án azonban a kórházban belehalt a sérüléseibe.

A férfiak a pénzt egymás között elosztották. A főügyészség a fiatal férfit minősített emberölés bűntettével, míg társát – aki a gyilkosságban nem vett részt – felbujtóként elkövetett, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével vádolja.

Police.hu

Exit mobile version