Aktuális

Fegyelmi indul a rendőrségen a Zöldlomb utcai gyilkosság miatt

Hiába hívták a szomszédok a segélyhívót, az ügyeletes nem küldött járőröket a helyszínre.

Fegyelmi vizsgálatot rendelt el a budapesti rendőrfőkapitány, mert augusztus 22-én egy 10 óra 54 perckor érkezett bejelentést követően nem mentek rendőrök a megadott címre. Ekkor egy nő hívta a segélyhívót, mert egy nappal korábban, a hajnali órákban furcsa hangokat hallott a szomszédból. A bejelentő azt is elmondta, hogy egész nap nem látta a mellette lévő lakásban bérlőként élő családot.

Bűnügyi technikusok helyszínelnek 2019. augusztus 23-án egy társasháznál a II. kerületi Zöldlomb utcában, ahol három holttestet találtak. A gyanú szerint egy férfi ölte meg élettársát és négyéves gyereküket, majd öngyilkos lett. MTI/Mihádák Zoltán

A nyomozás adatai szerint a bejelentést megelőzően 24 órával a család tagjai már nem éltek. (Mint mi is megírtuk, a II. kerületi Zöldlomb utca egy lakásában három holttestet találtak. Az elsődleges adatok szerint a 35 éves apa végzett négyéves gyermekével és annak 31 éves anyjával, majd öngyilkos lett.)

A Tevékenység-irányítási Központ ügyeletese megvizsgálva az előzményeket, úgy döntött, hogy nem igényel további intézkedést a bejelentés, ezért nem küldött járőröket a helyszínre.

Budapest rendőrfőkapitánya elfogadhatatlannak tartja az intézkedés elmulasztását, ezért vizsgálatot rendelt el.

A vizsgálat megállapította az ügyeletes mulasztását, ezért fegyelmi eljárás indult ellene – írja a police.hu.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top