A kultúrteremben ülünk Gabriellával. Arról beszél, milyen rendes gyerekei vannak, látogatják, amikor csak lehetőségük nyílik rá. A negyvenkilenc éves nő mosolyogva mesél családjáról, arról, hogy amint lesz rá alkalma, kirándulni menne három gyerekével és az unokájával. Kell elszántság a mosolyhoz, mert a következő húsz évben aligha lesz mód családi kirándulásra.
Gabriellát persze nem Gabriellának hívják. Nem szeretne a saját nevén szerepelni. Megegyezünk, hogy ő választ magának álnevet, hosszan gondolkodik, majd kibök egy M betűvel kezdődő női nevet. Épp azt, ahogy az áldozatát is hívták. Úgyhogy inkább maradjunk a Gabriellánál.
Fészkelődik a párnázatlan széken. Mosolya nem magabiztos, inkább reménykedő. Várna valami biztatást, hogy lesz még élete, kirándulása, boldog családja. Mert most csak egy ítélete van, arról, hogy embert ölt. A bíróság szerint nyereségvágyból, előre kitervelten, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére követte el, amiért életfogytiglan jár. Feltételesen 2039-ben, hatvankilenc évesen szabadulhat.
2014-ben meggyilkoltak és kifosztottak egy nyolcvanegy éves nyugdíjas tanítónőt. A bíróság Gabriellát találta bűnösnek, bár ő kitart amellett, hogy a hatóságok gondatlanul végezték a munkájukat. Az első és a másodfokú eljárás során is végig tagadta a bűncselekmény elkövetését, akkor sem ingott meg, amikor a bíróság negyvenöt tanú vallomását, tizenkét szakértő véleményét, kamerafelvételeket, bizonyítási kísérleteket vonultatott fel.
A Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet kultúrtermében ülünk. Gabriella mozdulatait őrök figyelik. A háromgyermekes nőnek soha korábban nem volt dolga a törvénnyel. Egy Debrecen melletti kistelepülésen született, építészmérnök akart lenni, de az apja hallani sem akart arról, hogy a lánya városi kollégiumba kerüljön. Így az álmok helyett gépi kötőnő lett, majd más munkák sora következett. Került férj, gyerekek, boldogság, egészen addig, míg a férfi daganatos beteg nem lett.
Fotó: Czvitkovits Judit
Gabriella ekkor figyelt fel az ápolónők munkájára. Tetszett neki az odaadás, így kitanult szociális gondozónőnek. Szeretett idősekkel dolgozni, munkájához Jézustól merített erőt, a vallás végigkíséri az életét. Nem tudni, hogy azon a 2014. júniusi napon a Jóisten merre nézett épp, de a történetet onnantól másként meséli Gabriella, mint a bíróság.
Állítja, azon a bizonyos napon délelőtt egy hirdetés miatt valóban felkereste az idős asszonyt, de a délutáni gyilkossághoz semmi köze. A bíróság jogerős ítélete ezzel szemben arra jutott, hogy az adósságba keveredett Gabriella délután visszament a nénihez, és rátámadt. A vádirat szerint az áldozat még felkiáltott, hogy „Miért bántasz engem? Én sem bántottalak téged soha”, de a tettes egy késsel elvágta a nyugdíjas tanítónő nyakát, leszakította aranyláncát, és az áldozat pénztárcájával elmenekült.
A bíróság úgy látta, Gabriella a zsákmányolt háromszázezer forintból még aznap rendezte számos adósságát. A maradék pénzt nem tudta elkölteni, mert másnap jöttek érte a nyomozók.
Az első éjszakám a fogdán? Végigsírtam.
Gabriella attól félt, nem látja többé a gyerekeit, akiket a férje halála óta egyedül nevelt. „Mikor meghalt a férjem, minden megváltozott. Az apaszerepet én vettem át otthon, hogy a fiamnak és a lányaimnak mindent megadhassak.”
Gyerekei rendszeresen látogatják Gabriellát (Fotó: Czvitkovits Judit)
Négy és fél éve vagyok bent. Attól nem tartok, hogy tőlem elfordulnak, de félek, Istentől igen. Alábbhagyott a hitük, már nem imádkoznak. Családtagjaim, barátaim, volt munkatársaim mind ismernek, tudják, hogy nem követtem el a bűncselekményt.
Vajon anyaként miként élhető túl az a két és fél évtized, ami után esélyt kaphat a szabadulásra? Kis csend után válaszol. Azt mondja, neki a Biblia segít. A fél hatos ébresztőtől az esti villanyoltásig, amikor csak teheti, olvassa a Szentírást – már ha épp nem irodalmi szakkörön, angolon, színjátszáson, jógán vagy kézműves tanfolyamon ül. „Rengeteg olyat tanulok, csinálok itt, amire kint még csak nem is gondoltam. A foglalkozásokra nagy szükség van, mert serkentik a gondolkodást, erősítik a jellemet, és fejlesztik a hiányosságokat.”
Egyszemélyes zárkában él, jobban szereti, mint a nyolcágyas rendőrség fogdát. Egyelőre eltelik az idő, van, hogy egész napon át levelet ír, „az érzelmeket csak pontosan megfogalmazva lehet kifejezni”.
Fotó: Czvitkovits Judit
Dolgozna is, de a tiszalöki börtön adottságai miatt egyelőre nem jut neki munka. Legutóbb targoncavezetői tanfolyamra jelentkezett, kár, hogy azt csak férfi fogvatartottaknak hirdették. Így főleg cérnaképeket készít, küldi ki őket a családnak. És igyekszik kifogástalanul viselkedni, amit a börtönben díjaztak is, karácsonykor kapott egy családi beszélőt, ahol végre kézbe foghatta kétéves unokáját, akinek eddig csak egy néni volt a látogatóhelyiség plexijének túloldaláról.
Nem akartam én lenni a »mumusmama«, aki csak telefonon hallható. Most az ölembe ült, valós személlyé váltam a szemében.
Nem szereti, hogy míg Istennel folyamatos párbeszédben van, a gyerekei kérdéseire nem tud azonnal felelni, a levélváltás nehézkes, a börtöntelefon drága. Tudja, nincs jelen a gyerekek életében, már eddig is rengeteg születésnapot, ballagást és karácsonyt hagyott ki.
Gabriella ilyen cérnaképeket készít a családnak (Fotó: Czvitkovits Judit)
„Idebent nincs haragosom, csak irigyeim. Bezzeg az ítéletemet egyikük sem irigyli. Próbáljuk tartani egymásban a lelket. A régebb óta bent lévő nagyítéletesek sajnos már mind csalódtak Jézusban.”
Korábban eszébe sem jutott, hogy egyszer színpadra áll, most karácsonykor viszont egy rabtársa darabjában neki is jutott pár szerep a díszlet- és jelmezvarráson túl. Volt benne barátnő, Menyhért király, a fináléban pedig