Aktuális

20 év börtönt kapott a diótörő kalapáccsal gyilkoló nő

Az ítélet ellen az ügyész és a vádlott védője is fellebbezést jelentett be. Az ügyész életfogytiglanit kért, a védő felmentést és enyhébb ítéletet szeretne.

Fotó: Profimedia

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek a Budapest Környéki Törvényszék H. T.-t. Közleményük szerint a nő 2015. október 30-án, a vád szerint anyagi haszonszerzés szándékával egy diótörő kalapáccsal vert agyon egy idős méhész házaspárt.

H.T. 2016 júliusában részben beismerő vallomást tett. A bíróság részben ennek, részben pedig a helyszíni kihallgatás, a tanúk beszámolói és a szakértői bizonyítékok alapján hozta meg ítéletét. Eszerint az elítélt adósságcsapdába került, ezért akart pénzt kérni az élettársa révén megismert, méhészkedéssel foglalkozó, nyugdíjas pedagógus házaspártól. Felkereste őket a gyilkosság napján, de amikor visszautasították, indulatba jött. Az idős asszonyt tízszer, a férjét négyszer ütötte fejbe a diótörő kalapáccsal. A sérülések nagy száma, jellege és intenzitása alapján a bíróság az összes minősítő körülményt igazoltnak látta. Ugyanakkor közleményük szerint igyekeztek humánus ítélkezési szempontokat is figyelembe venni, így a vádlott családi és egészségi állapotát enyhítő körülményként értékelve hozta meg ítéletét. H.-t húsz év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre, tíz év közügyektől eltiltásra, tízezer forint vagyonelkobzásra, és 52 millió forint bűnügyi költség megfizetésére ítélte. Az ítélet alapján leghamarabb büntetése kétharmadának letöltése után szabadulhat feltételesen.

Az ítélet ellen az ügyész és a vádlott védője is fellebbezést jelentett be, az előbbi életfogytig tartó büntetésért, az utóbbi felmentésért és enyhébb ítéletért.

(444)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése