Korábban zárhatnak az üzletek vasárnap

nlc | 2019. Június 17.
Ezúttal nem a kormány vezetné be a vasárnapi zárvatartást. A cégek maguk dönthetnének róla.

Önszabályozó módon, egységes üzletpolitikai döntéssel rövidíthetik vasárnapi nyitvatartásukat a kereskedők a jövőben, ha a vásárlók elfogadják a munkavállalók szempontjából kedvező és egyes cégeknek kifizetődőbb változást — írja a Magyar Nemzet.

A kormány nem akarja újra bevezetni a kötelező vasárnapi zárvatartást, ám egyes vállalatoknál már felmerült, hogy a hét utolsó napján rövidebb ideig lennének nyitva a boltok. Hatalmas ugyanis a munkaerőhiány, és számos olyan cég akad, akiknek nem éri meg vasárnap is nyitva tartani.

(iStock)

„A dolgozók igényeit megismerő szakszervezeti felmérés után javasolni fogjuk, hogy készüljön felmérés a lakosság körében is arról, hogyan fogadnák a vasárnapi nyitvatartás rövidülését az áruházakban, plázákban” – nyilatkozta a lapnak Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezeténél (KDFSZ) elnöke.

A szakszervezet szerint az észszerű kompromisszumos megoldás  az lenne, ha 22 óra helyett minimum 20, de inkább 18 vagy 16 órakor zárnának az üzletek. Ezt a megoldást azonban a legnagyobb valószínűséggel a bevásárlóközpontok elleneznék.

Exit mobile version