A fél világ Donald Trump lányán nevet

nlc | 2019. Július 02.
Ivanka hűvös fogadtatásáról videó is készült.

Nevetség tárgyává vált újra Ivanka Trump, Donald Trump elnök lánya és tanácsadója.

Az amerikai sajtóban elsőként a Politico című lap tette közzé azt a francia sajtóban nyilvánosságra hozott rövid videót, amelyen az látszik, hogy Ivanka Trump Oszakában megpróbált bekapcsolódni Emmanuel Macron francia államfő, Theresa May brit kormányfő és Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója közötti beszélgetésbe, ám a fogadtatás több mint fagyos volt. Az amerikai elnök lánya mosolyok közepette ugyan, de pár percen belül távozott a befolyásos politikusok mellől.

A videó bejárta az amerikai médiát és a közösségi portálokat egyaránt, bírálatok és gúnyos megjegyzések özönét indítva el.

A Politico idézte az Élysée-palota (a francia köztársasági elnöki hivatal) egy tisztségviselőjének közleményét, miszerint a francia kormányzat nem vizsgálta előzetesen a várható reakciókat a videóra, és nem érzi magát felelősnek a videófelvétel felhasználásért. A francia kormány gyakran tesz közzé a csúcstalálkozók hasonló pillanatairól készült felvételeket – mondta.

A tisztségviselő a Politico szerint mindazonáltal hozzátette: a videó éppen akkor került nyilvánosságra, amikor az Egyesült Államokban szélesebb körű eszmecsere alakult ki Ivanka diplomáciai szerepvállalásáról. A tisztségviselő leszögezte azt is: Párizsnak „nem áll szándékában bekapcsolódni ebbe az eszmecserébe”.

Az amerikai sajtóban emlékeztetnek rá, hogy Ivanka Trump nem egyszer vett már részt apja oldalán nemzetközi tanácskozásokon, sőt 2017-ben sokakat meglepett, amikor a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 országcsoport németországi csúcskonferenciáján rövid időre ugyan, de Trump elnök helyét foglalta el az egyik megbeszélésen.

Elemzők a korábbiaknál is meghökkentőbbnek tartják Ivanka Trump szereplését az amerikai elnök ázsiai útján.

Az MSNBC televízió megemlítette, hogy az elnök lánya videóban számolt be Donald Trump és Narendra Modi indiai kormányfő tárgyalásairól. A Politico pedig felidézte, hogy Donald Trump és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető rövid találkozóján a két Korea közötti demilitarizált övezetben jelen volt Ivanka Trump is, aki később a Twitteren szürreálisnak minősítette a találkozót.

(MTI)

(Kiemelt kép: Getty Images)

Exit mobile version