Túl sok lett az ötös tanuló, ezért egy sem kapott jutalmat Zuglóban

nlc | 2019. Július 17.
A tankerületi központ pályázatot hirdetett, majd visszavonta.

„100 ötös” címmel hirdettek pályázatot májusban Zuglóban. Azok az általános iskolás gyerekek jelentkezhettek az iskolatitkárnál, akiknek a 2018–19-es tanévben legalább 100 darab ötös érdemjegy került az ellenőrzőjükbe. Azt ígérték nekik, hogy az évzárón jutalmat kapnak – tudta meg az Index egy szülőtől.

A jutalom végül azonban elmaradt. Az egyik iskola igazgatója érdeklődött a tankerületi központnál az ügyben, mire azt a tájékoztatást kapta, hogy mivel jóval több gyerek nevét küldték be, mint amire számítottak, ezért nem tudnak ennyi tanulót megjutalmazni, így a programot leállították.

A kép illusztráció (iStock)

A tankerület vezetőjét, dr. Házlinger Györgyöt a portál e-mailben kereste meg, majd egyszer telefonon is elérte, végül azonban nem reagált a témában feltett kérdésekre.

Az említett iskola igazgatóját nem tudták elérni, mert nyaral, helyettese pedig nem nyilatkozhat.

A lap úgy tudja, a pályázat nem az iskolák, hanem a Közép-Pesti Tankerületi Központ ötlete volt, ugyanakkor mégsem tudtak róla minden odatartozó iskolában.

Exit mobile version