Elbukott a javaslat, nem mentik fel Trumpot

nlc | 2019. Július 18.
Az amerikai elnök nevetséges és időrabló dolognak nevezte a próbálkozást.

Az amerikai képviselőház elsöprő többséggel leszavazta a Donald Trump felmentésére irányuló alkotmányos eljárás (impeachment) megindítását javasló beadványt.

A felmentésről szóló javaslatot kedden este Al Green texasi demokrata párti képviselő terjesztette elő, de a törvényhozók szerda este 332:95 arányban elutasították. A demokrata párti házelnök, Nancy Pelosi és a demokrata párti vezető politikusok is a republikánusokkal együtt voksoltak a beadvány ellen.

Donald Trump amerikai elnök eső áztatta golyóálló üvegfal mögött a washingtoni Lincoln-emlékműnél tartott ünnepi beszédén az amerikai függetlenség napján, 2019. július 4-én (Fotó: MTI/AP/Andrew Harnik)

A Demokrata Párt nagyon megosztott volt az ügyben. Csaknem száz képviselőjük – köztük az igazságügyi bizottság vezetője, Jerrold Nadler – egyetértett az impeachment eljárásának megindításával. A szavazás után Al Green azt nyilatkozta: elégedett az eredménnyel, mert „ez nem vágta, hanem maraton”.

Szerdán Donald Trump egy sor Twitter-bejegyzésben foglalkozott az üggyel: „Talán a legnevetségesebb és időrabló dolog, amivel valaha is foglalkoztam.” Majd lezártnak minősítette a felmentési kísérletet.

Az elnök szerda este az észak-karolinai Greenville városában nagygyűlést tartott, és kitért a beadványra, valamint az általa a napokban többször bírált négy demokrata párti képviselőnőre is. Hívei zajos ovációval fogadták, és heves tapsban törtek ki, mindahányszor megemlítette a négy képviselőnő – köztük is a leggyakrabban Ilhan Omar és Alexandria Ocasio-Cortez – nevét.

A nagygyűlés elején Mike Pence alelnök beszélt, aki szintén bírálta a Demokrata Pártot, amelyet szerinte az országot nevetségessé tevő liberálisok irányítanak.

(MTI)

Exit mobile version