Kiderült, honnan jöhetett a gyomorforgató bűz

nlc | 2019. Augusztus 10.
Az Országos Meteorológia Szolgálatnak megvan a válasza arra, honnan jöhetett a napokon át érezhető bűz.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat számítógépen modellezte a napok óta érezhető szag eredetét. Mint a Facebookon írták, a bejelentéseket, híradásokat alapul véve megpróbálták meghatározni, hogy melyek voltak a legészakibb és legdélibb területek, ahol még érezni lehetett a szagokat, majd ezekből a pontokból visszafelé haladva kiszámítottak, hogy az eljutott légrészecskék honnan érkezhettek, melyek lehettek a forrásterületek.

A viszonylag nagy észlelési terület és annak bizonytalan kiterjedése miatt a számítások eredményei sem egzaktak annyira, hogy rábökhessenek egy konkrét földterületre, településre, de ezzel a módszerrel lehatárolható egy nagyobb és egy szűkebb terület, amelyen belül csaknem 90 százalékkal biztonsággal érdemes keresni a forrást.

Csütörtökön jellemzően nyugati-északnyugati szél fújt a délutáni, esti órában, majd péntekre kissé déliesebbre módosult a légáramlás. Ezt az információt, valamint a modellszámítások eredményét felhasználva derítették ki a legvalószínűbb forrásterületet. A sárga mezőn kívüli területről szinte kizárható, hogy a szag forrása azon található – állítja az OMSZ.

Kiemelt kép: illusztráció, Profimedia

Exit mobile version