A hallgatókkal és a dolgozókkal festetik le a Semmelweis Egyetem kerítését

nlc | 2019. Augusztus 13.
250 éves az egyetem, többek között kollektív kerítésfestéssel ünneplik az évfordulót.

Körlevélben kérte a Semmelweis Egyetem rektora az egyetemi polgárokat, hogy önkéntes felajánlásként fessék le a rektori hivatal kerítését – tudta meg a hvg.hu.

A portál érdeklődésére az egyetem úgy nyilatkozott, hogy az intézmény idén ünnepli alapításának 250. évfordulóját, ebből az alkalomból szerveznek közösségformáló eseményeket, az egyik ilyen pedig a kerítésfestés, amin maga a rektor is részt vesz majd.

A Semmelweis Egyetem rektori hivatala (Google Maps)

Szinte már jó hír, hogy a szükséges anyagokat és eszközöket nem a hallgatóknak és a dolgozóknak kell beszerezniük, azokat ugyanis a Műszaki Főigazgatóság biztosítja számukra.

Exit mobile version