Fontos határidő közeleg a bankkártyások számára

nlc | 2019. Szeptember 06.
Ha elmulasztod, a novemberi hosszú hétvégén nem tudod majd használni a bankkártyádat.

A nyáron ugyan négy hónap haladékot kaptak azok, akik még nem végezték el a kötelező banki adategyeztetést, ám az újabb határidő is közeleg. Aki október 31-ig sem intézi el az adategyeztetést, az igen kellemetlen helyzetbe kerül, ugyanis a bankkártyáját letiltják és a november 1-je és 3-a közötti hosszú hétvégén nem tud majd kártyával fizetni, illetve pénzt felvenni – hívta fel rá a figyelmet Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára az Inforádióban.

A szakember hozzátette, hogy a hátralékos ügyfelek fele már pótolta az azonosítást, így határidő letelte után már csak egy töredékük maradhat vele adós.

A kép illusztráció! (iStock)

Az adategyeztetési kötelezettség a lakossági ügyfelek közül azokra vonatkozik, akik 2017 júniusa előtt nyitották a számlájukat és azóta nem másolták le személyazonosító okmányaikat, míg a céges számlával rendelkezők közül mindenire, nekik ugyanis nyilatkozniuk kell a vállalkozás tényleges tulajdonosáról, illetve arról, hogy kiemelt közszereplő-e.

Exit mobile version