Kihallgatták a felettesét bántalmazás miatt feljelentő rendőrnőt

nlc | 2019. Szeptember 12.
Az ezredes asszonynak szerelmi viszonya volt felettesével.

Kihallgatták azt az ezredest, aki feljelentette a rendőri csúcsvezetőként dolgozó felettesét bántalmazás miatt. „A nő azt állította, hogy viszonyt folytatott a felettesével, de elege lett a szeretői státuszból, ezért szakított vele. Elmondása szerint a férfi nem volt hajlandó elfogadni, hogy véget ért a kapcsolatuk, ezért hónapokon keresztül zaklatta és fenyegette” – írja a 24.hu.

Képünk illusztráció/Fotó: iStock

A vezérőrnagyot feljelentő nő a Népszavának úgy nyilatkozott, hogy egy alkalommal azzal fenyegette a felettese, ha bármit lép ellene, akkor gondoskodik róla, hogy ne csak a rendőrségen veszítse el az állását, hanem az állami szférában se kapjon munkát sehol.

A „panasz jellegére tekintettel” az ezredes asszonyt nem férfi, hanem két ügyésznő hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészségen. Az ezredes azt állítja, hogy a vezérőrnagy pokollá tette az életét a szakításuk után, hónapokon át zaklatta, fenyegette, majd bántalmazta. A  történtek után ugyan látleletet vetetett fel sérüléseiről, a nő úgy gondolja, nincsenek egyenlő esélyei az eljárásban. „A korrekt intézkedés szerinte az lett volna, ha nem őt teszik át máshova, hanem a vizsgálat idejére mindkettőjük szolgálati viszonyát felfüggesztik. A rendőrség csúcsvezetéséhez tartozó vezérőrnagy szerinte eleve előnyösebb helyzetben van: olyanoknak kellene tanúskodniuk ellene, akik egy hierarchikus szervezetben a beosztottjai” – írja a lap.

Exit mobile version