Mindent beismert, könyörgött az ítéletért a 29 éves népligeti gyilkos

nlc | 2019. Szeptember 20.
Miután 2016-ban megtalálták egy háromgyermekes édesanya lemeztelenített holttestét a Népligetben, a napokban zajlik a gyilkossággal vádolt S. Krisztián pere, aki bevallása szerint bosszúból ölt, és erőszakoskodott nőkkel.

A népligeti rémként is elhíresült fiatal támadó bevallása szerint megvetésből és gyűlöletből próbált meg négy nőt megerőszakolni a Népligetben, egyikük életét különös kegyetlenséggel oltotta ki.

Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, S.Erzsébet derékig lemeztelenített holttestét 2016-ban találták meg a fővárosi Népligetben az egyik bokor alatt. Az elkövetőt sokáig nem találták, majd Kőbányán fogták el a 29 éves S. Krisztiánt, aki egy másik nőt támadott meg.

Mint kiderült, a férfi beismerte tetteit, ahogy az is, hogy nőkre vadászott, erőszakosan ismerkedni próbált, majd mikor visszautasították, a nőket megverte, próbálta megerőszakolni. S. Erzsébet kivételével többen megmenekültek.

A legutóbbi tárgyalásról beszámoló Bors megírta, a fiatal elkövető elismerte tettét, vállalja a büntetést, és szeretne elnézést kérni a sértettektől. Azt is hozzátette, szeretethiányos gyerekkora vezette a nők elleni bosszúra. Állítása szerint a családja éheztette, ő maga kérte a kiemelését a családból.

A per októberben folytatódik.

Exit mobile version