Will Smith videóban mutatja meg, mire számíthatunk tőle ma este a Bazilikánál

nlc | 2019. Szeptember 25.
Mi már nagyon várjuk. És ti?

Az amerikai énekes, filmsztár születésnapja és itt forgatott új filmjének megjelenése alkalmából ad ingyenes koncertet DJ Jazzy Jeff társaságában szerda este a Bazilikánál, írja az Infostart.

(Fotó: Instagram / Will Smith)

Will Smith a részben Budapesten forgatott Gemini Man című film reklámja miatt érkezett kedden Magyarországra Ang Lee rendező és a két producer, Jerry Bruckheimer és David Ellison társaságában. A sztár szeptember 25-én ünnepli 51. születésnapját, ez az apropója a koncertnek, amely 21 órakor kezdődik a Szent István-bazilika előtt.

Ahogy azt tegnap megírtuk, a Blikk értesülései szerint a Gemini Man című sci-fi budapesti sajtóeseményeit is szervező stúdió illetékesei attól tartanak, tömegjelenetek alakulhatnak ki a teret övező szűk utcákban. A koncerten az előzetes várakozások szerint több ezer ember is lehet.

 

Bár a filmsztár fővárosi visszatérését teljes titkolózás övezi, a lap információi szerint Will Smith most is a Gresham-palotában száll majd meg. Remélhetőleg idén nem fog felmászni a Lánchídra, ahogy azt tavaly tette.

Will Smith az Instagramra feltöltött videóban most azt mutatta meg, hogyan készül a budapesti koncertre.

Exit mobile version