Árulja luxusvilláját és új névvel kezdene új életet Eva Rezesová

nlc | 2019. Szeptember 30.
Szakítana a múltjával és végleg lemondana a Rezesová névről is a 41 éves szlovák milliomos nő, aki kicsit több mint egy éve szabadult a börtönből, miután hét éve halálos balesetet okozott.

Több mint egy évvel azután, hogy Eva Rezesová szabadlábra került, próbál új életet kezdeni. A Blikk információi szerint munkát szerzett, Kassán, sógornője szusibárjában dolgozik. A múltnak – amikor 2012-ben ittasan a volán mögé ült, és az M3-as autópályán BMW terepjárójával belerohant az előtte haladó Fiatba, amelynek mind a négy utasa meghalt – többek között úgy fordítana hátat, hogy már nem használja vezetéknevét, amit mindenki ismer Magyarországon és Szlovákiában.

A szlovák milliárdosnő, aki édesapja után örökölte hatalmas vagyonát, amit Alexander Rezes még Meciar-kormány idején a Kassai Vasmű privatizálásával szerzett, villáját is árulja. A Blikk információi szerint a barokk stílusú villának, ami 820 négyzetmétert foglal el az 1580 négyzetméteres telken, továbbá garázs és medence is tartozik hozzá, egyelőre nem sikerült új tulajdonost találni.  

Rezesovának eredetileg kilenc évet kellett  volna börtönben töltenie, ám jó magaviselete miatt a kiszabottnál három évvel korábban kiengedték. A rácsok mögött megtanult magyarul, folyamatosan dolgozott, a varrodában töltötte az idejét. Mint korábban megírtuk, rabtársai is szerették. Mivel a bíróság eltiltotta, autót még 2026-ig nem vezethet.

Exit mobile version