Városi legenda vagy tényleg lehetséges a nulla hulladékos életmód?

Miközben a civilizált világ nagy része a sorra felbukkanó, nagy volumenű természeti csapások és az ökológiaikatasztrófa-előrejelzések kapcsán fiatalkorú aktivistákra vagy épp Jason Momoa az egész emberi fajt keményen kritizáló beszédére figyel (teszi pedig mindezt a számítógépek és tv-képernyők takarásában), egy kisebb közösség pár éve már a cselekvés útjára lépett. A hulladékcsökkentéssel, elsősorban pedig a műanyagfogyasztás visszaszorításával foglalkozó emberek a bolygó különböző pontjain próbálkoznak mikroszinten tenni valamit azért, hogy legalább a századfordulót megérjük komolyabb katasztrófák nélkül. Attól függetlenül, hogy a tájékoztatás és információátadás nem mindig pontos, hogy a számok eredetisége vagy a vizsgálatok, kutatások valódisága mezei halandóként ellenőrizhetetlen, ha az emberbe egy kis ész szorult, és körbenézett valaha is maga körül, tudja, látja, tapasztalja, hogy valami történik. És hogy jó eséllyel baj van. 

Elég tényleg csak a saját kukánkba belenézni, átgondolni, milyen sűrűn cseréljük benne a zsákot, milyen gyakran zavarjuk le a gyereket a szeméttel, és hányszor jön azzal vissza, hogy már csak a tároló mellé tudta letenni, mert fullra van minden pakolva a hétköznapi életünk nyomaival. De ha jártunk idén vízparton, egyszerűen biztos, hogy láttunk műanyag hulladékot – és persze a kedvencemet, cigarettacsikket – úszni a vízen, vagy heverni a fövenyen. Az, hogy ez nem volt így 20-30 éve, akkor is egyértelmű, ha egyébként tagadjuk a globális felmelegedést. 

Arról, hogy a saját szemetünkbe való belefulladás – mivel Kína közel háromnegyed éve nem veszi át a mocskunkat – hamarosan konkrét probléma lesz, már volt szó. Sőt, a zero waste-tel, vagyis a totális hulladékmentességgel is tettem már egy próbát, melynek tavaly novemberi tapasztalatairól meséltem annak idején. A változás azonban nem csak egy hétig tartott. Az ismeretségi körömben mindig azt szoktam mondani, a zero waste életmód a leghasznosabb és legártalmatlanabb drog.

Egyszer belekóstolsz, és függővé válsz.

A személyiségedben, gondolkodásodban, fókuszodban és cselekedeteidben bekövetkező változás nem teljesen zökkenőmentes és felhőtlen. Mint a gyász esetében, itt is végbemegy egy folyamat, bár a lépcsőfokok eltérnek. A hulladékmentességbe belevágók többsége első körben eufóriát érez. Örül, mert azt érzi, tesz valamit a bolygóért, a saját maga és a gyerekei jövőjéért. Emellett felfedezi, hogy láthatatlanul összetartozik egy rakás jó szándékú emberrel (ebben a különböző internetes fórumok és csoportok is sokat segítenek). Ezután bekövetkezik a szorongás, hogy jó-jó, már egy csomó mindenen változtattam, de a fél háztartást még mindig a régi rendszer szerint, temérdek csomagolással körítve tudom csak vezetni. A lelkes kezdő ilyenkor hirtelen mindenen változtatni akar, túlzásokba esik, és időnként kiborítja a vele együtt élőket is az új szokások bevezetésével. A következő fázis a legnehezebb: a nulla hulladékos úttörő egy idő után észreveszi, hogy kegyetlen szélmalomharcot vív. Hogy a boltban körülötte senki mást nem érdekel a téma, hogy a saját családjában sem tudja rávenni az embereket a változtatásra. Eljön a düh ideje, amikor a banánhoz (!), almához, hagymához egyesével külön nylont tépkedőktől elönti az újoncot az ideg. Bosszús lesz, hogy elutasítják a saját dobozát a hentesnél, és hogy mindenki szívószállal fröccsözik körülötte. Végül aztán beáll az elfogadás, lemegy a feszültség, és a többség képes elfogadni, hogy amit tesz, nem változtatja meg a világot. De ha ő sem csinál semmit, akkor mit vár, ugye? Legalább én tegyek valamit, ami jó. Ha ez az állapot beáll, hirtelen a közvetlen környezet is elkezd másképp reagálni, és egyre több embernél kezdődik el az említett folyamat. 

Miért nem lehet megvalósítani a totális zero waste életet?

Elsősorban azért, mert 2019 van. A világ más, mint 200 éve (100 éve már ráléptünk a pusztítás nagybani útjára). Összehasonlíthatatlan a minket körülvevő termékek világa a korábbi évszázadokéval. A technológia az előnyünkre vált, de korlátoz is. Visszafordulni pedig teljesen már nem lehet. Számomra az egyik legfontosabb pillanat a hulladékmentes életmód kialakítása folyamán a Zero Waste Hungary lelkének, Gózon Eszternek egy javaslata volt: írd össze azt a 10 dolgot, amiről biztos, hogy nem akarsz lemondani. És tarts ki mellette, bűntudat nélkül. És bár konkrét lista végül nem született, ez a pár egyszerű, jóindulatú mondat segített átlendülni a tehetetlenség érzésén, hogy hát én ezt a „zero”  szintet sosem érem el. Közel egy éve kezdtem el új szabályok szerint élni, melyeket alkalmanként képes vagyok rugalmasan kezelni. Nagyon hamar kiderült számomra, hogy sosem lesz üres a szemetesem. És ennek több oka is van.

Sok műanyag- és hulladékmentes csoportban tör fel az elégedetlenség azzal kapcsolatban, hogy miért azoknak kell többet fizetni egyes termékekért, akik egyébként nemcsak maguk, de az egész bolygó számára szeretnének valami jót cselekedni? A csomagolásmentes boltokban ugyanis sokszor egy-egy alaptermék ára az áruházláncokéhoz képest jóval magasabb, annak többszöröse. Szóval ha szeretnék olyan alapvető terméket vásárolni, mint mondjuk a rizs vagy a mosogatószer, a száraztészta vagy a fogkrém, mélyen a zsebembe kell nyúlnom. Ezt pedig nem mindenki engedheti meg magának. De a tehetősebb ember sem biztos, hogy szeretne kétszer annyit fizetni azért, mert gondol mindannyiunk jövőjére. 

A hulladékmentesség tehát alapvetően drága. Illetve annak tűnik. Mert azért az is fontos szempont, hogy sok esetben a termékek minősége annyival jobb, mint a „büdzsébarát”, gazdaságos tucatárué, hogy a végén pluszban jön ki az ember. Ennek a tudatosításához azonban kellő figyelem kell. Az idő pedig pénz. A zero waste életmód másik területe, ahol a tarifa jóval magasabb a konzumvásárlásénál, a befektetett energia, kutatás, tájékozódás. A változásra nyitott emberek ugyanis még mindig sötétben tapogatóznak. A lelkesedést ráadásul már jó ideje kihasználják egyes márkák, üzleti vállalkozások, felárral értékesítve mindazt, amit ők maguk esetleg Kínából, potom összegért – és persze műanyagba csomagolva – rendelnek meg. A valóban tudatos vásárló pedig igyekszik ezt is szűrni, ami komoly munkát igényel.

Lehet zero waste szemlélet mellett egészségesen étkezni?

Ha az ember nagyon utánajár a dolgoknak, ha van elég ideje több helyre eljárni, ha maga is meg tud termelni dolgokat, és persze ha van elég pénze, lehet. A konyha a legegyszerűbb területe az életmódnak, de tény, hogy rettenetesen sok, már megszokott ételről és alapanyagról való lemondással jár. Viszont kellő kreativitással ezen a fronton a legkönnyebb csatát nyerni. Ráadásul biztos, hogy a szervezetünk csak nyer az ügyön. A csomagolás nélkül beszerezhető élelmiszerek és alapanyagok között ugyanis jó eséllyel alig akad olyasmi, amivel egyébként napi szinten mérgezi magát az ember. Viszont a drasztikus változtatás pszichésen nem egyszerű, a folytonos „kívánósság” mellett ugyanis a társas együttlétekre is kihat, ha egyik napról a másikra semmit nem fogyasztunk, ami csomagolásban kerülne elénk. Hál’ istennek a csapolt és üveges sörökről (és egyéb hasonló kiszerelésben felszolgált italokról) még ekkor sem kell lemondani, de ez azért nem minden esetben elég. Szóval ahogy mindenben, itt sem árt a fokozatosság. Arról nem is beszélve, hogy nem minden szervezet és kiválasztás egyforma, így egy drasztikusabb étrendváltozásnál erősen oda kell figyelni a bevitt anyagokra és a szervezetünk adottságaira, igényeire is. Ehhez pedig akár szakember segítségét is érdemes kérni, vagy ha mást nem, legalább figyelni a tápanyaghiány látványosabb jeleit. 

Kihívások a fürdőszobában és nagyjából az élet minden területén

A zero waste életmódba belevágók a fürdőszobában és a takarítás kapcsán lepődnek meg először igazán, mennyire eltávolodtunk attól, ami a nagyinak még teljesen normális volt: a természetes alapanyagok használatától. De ha már jó ideje szódával és ecettel mosunk is, ha ezer éve szappannal fürdünk, akkor is előjön ezeknek a termékeknek a csomagolás nélküli beszerzéséhez kapcsolódó mizéria. Én olyan helyen élek (a csehországi Brnóban), ahol van kimért ecet (sőt fogkrém is!), ráadásul azt is tudom, hogy a bolt nem csak átönti az olcsó, bolti kiszerelést a kannákba, hanem tisztességgel megveszi egy közeli cégtől, akik mindig becserélik a 20 literes műanyag ballonjait. 

De ha akad is csomagolásmentes megoldás egy-egy termékre, mindenre biztos, hogy nincs. És ez azért is jó, mert többek között a fokozott higiéniának köszönhetjük, hogy emberöltők óta nem pusztított nagyobb járvány a kontinensen. Szóval nem baj az, ha bizonyos holmikat igenis szépen becsomagol a gyártó, és úgy juttatja el hozzánk. Más kérdés, hogy mindenre van alternatíva (ha más nem, az adott termékcsoport egyszerű elhagyása). De bőven megértem, ha valaki például nem akar textilzsebkendő-csücsökkel fület tisztítani 2019-ben. Hogy más felület tisztogatásáról ne is beszéljünk:

igen, vannak, akik mosható WC-papírt használnak, véleményem szerint ez azonban már az az extremitás, ami inkább a hülyeség kategóriájába, semmint a jó szándékéba esik.

Egyébként, ha belegondolunk, abban az esetben, ha nem vagyunk 100 százalékig önfenntartóak és nem élünk kívül a civilizált társadalmon, ma már egyszerűen lehetetlen – egyébként szükségtelen, járulékos – hulladék nélkül létezni. Vegyük csak a vásárlás után járó blokkokat.

• Hány olyan üzlet van, ahol elkerülhető az egyébként kötelező nyugtaadás nyomtatott módja?
• Vagy ha utazunk, minden esetben meg tudjuk tenni, hogy fizikailag kézbe vehető jegy, bérlet vásárlása nélkül közlekedjünk?
• Ha elromlik a telefonunk, a laptopunk, mostantól ne vegyünk újat, mert az hétszentség, hogy csomagolás nélkül nem kapunk újat a boltban?
• Mostantól ne vegyünk gyógyszert se? 

Nyilván a kérdések provokatívak, főleg azok számára, akik tudják, hogy a zero waste lényege az alternatívakeresés. A használt, de még működő holmiktól az újrahasznosításon át a különböző, akár „okos” hackekig több módszer is rendelkezésre állhat, még olyan esetekben is, amiről azt gondolnánk, hogy biztos csak 21. századi módon (tehát alaposan becsomagolva) érhető el. Amire nincs megoldás (lásd a fenti orvosságkérdést), azt meg nem kell erőltetni. A zero waste szemlélet nem arra ösztönöz, hogy szakíts mindennel, ami körülvesz, hanem hogy kezdj el másképp gondolkodni, keresd az alternatívákat, és élj velük, ha megteheted. Egy műanyagmentes csoportban egyszer szembejött egy kérdés: tud-e valaki inzulininjekciót műanyag csomagolás nélkül ajánlani? Szerencsére az ilyen jellegű online közösségek tényleg békések és nyitottak, így senki nem ugrott rá a hölgyre. Hiszen ő csak jót akar, változtatni szeretne. De hogy nem ezen kell elsősorban, az biztos. 

A megoldás elsősorban a „nagyok” kezében van, de ne bambuljunk

Talán lassan mindenki számára egyértelmű, hogy az élelmiszer- és a ruhaipar, valamint az olcsó tömegturizmus milyen komoly hatással van a bolygóra (nyilván sok egyéb mellett, de ezeket érezzük talán a legközelebb magunkhoz). A kényelem, jólét és szabadság, amelyek mind fantasztikus kiváltságok, és amelyeknek tényleg örülni kell, olyan rossz szokásokat és gyakorlatokat termeltek ki, amelyek egyéni és globális szinten is ártalmasak. Ezért persze okolhatjuk azokat, akiknek semmilyen haszon sem elég, és igazunk is lenne, csak sajnos ezzel semmire sem megyünk. A jelenlegi harácsoláson, a teljesen értelmetlen túlfogyasztáson nekünk, önmagunknak és azonnal kell változtatnunk. Mert – és ezt még úgy is hiszem, hogy sokszor túlzónak és félrevezetőnek érzem az ezzel kapcsolatos tájékoztatást – veszélyezteti a bolygón élő fajok életét. A viszonylagos vagy tényleges jólét lényege nem az, hogy annyit vásároljunk, amennyit bírunk, nem törődve azzal, hogy honnan származik, és milyen áron jut el hozzánk. Hanem hogy választhassunk és az életünket jobbá tehessük. A boldogságnak – láss csodát – a világon semmi köze a mennyiségi fogyasztáshoz. (Az október 4. és 5. között megrendezésre kerülő Simplicity Fesztiválon sokkal magvasabban is el lehet merülni az ehhez kapcsolódó gondolkodás- és életmódban.)

A zero waste szemlélettel igazából saját magunkat, a saját életünket és céljainkat értékeljük át. Ez mindenkinek csak a javára válhat, még akkor is, ha egyébként időnként szomorú felismerésekhez vezet (lásd: azért zabálok annyit, mert szorongok; azért vásárolok mindennap ruhákat, mert nincs önbecsülésem). A megújulás, a konkrét megszabadulás a ránk kényszerített konzuméletmódtól kicsit olyan, mint Neo felébredése a Mátrixból. Ha megvan a stabilitás az új rendszerben, sokkal hatékonyabban tudjuk felvenni a harcot a „nagyokkal”, a Smith ügynökökkel szemben is. Sajnos erre is szükség van, így az, hogy igenis hallatjuk a hangunkat, fontos. Jó, ha a tudatos fogyasztói attitűd a „láthatóságra” is kiterjed. A hitelességhez és a hegyeket mozgató erőhöz viszont kell az említett belső változás. Szóval a kommentszekciókban való hadakozás és az elméletek gyártása mellett ideje végre elfogadni azt a bizonyos piros kapszulát.

– mondták a Mátrixban. De nem fogod megbánni…