Felmentettek egy hajléktalansága miatt elítélt férfit

nlc | 2019. Október 17.
Az új eljárásban nem tartották bizonyítottnak, hogy az utcán akar élni.

A júliusban hajléktalansága miatt figyelmeztetést kapott Cs. Béla ügyét megismételt eljárásban tárgyalta a Pesti Központi Kerületi Bíróság miután a Fővárosi Törvényszék új eljárás lefolytatására kötelezte a testületet.

Az október 15-én megtartott tárgyalás során felmentették a hajléktalan férfit, mivel nem találták bizonyítottnak, hogy életvitelszerűen közterületen akar tartózkodni – írja az index.hu. A Cs. Béla jogi képviseletét ellátó Utcajogász Egyesület szerint ez a mostani döntés azért is fontos, mert rávilágít arra, hogy az Alkotmánybíróság álláspontjával ellentétben a kriminalizáció célzottan a hajléktalan emberekre irányul.

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék azért találta indokoltnak az Utcajogász korábbi fellebbezése nyomán az új eljárás lefolytatását, mert az elsőfokú bíróság gyakorlatilag csak a rendőrség által előadottakra alapozta az ügydöntő végzést, és nem vette figyelembe, hogy Cs. Béla következetesen úgy nyilatkozott, hogy nem akar azt utcán élni, és ha van pénze, akkor albérletben vagy munkásszállón szokott lakni.

(via)

Kiemelt kép: illusztráció, Thinkstock

Exit mobile version