7 tévhit, ami a koronavírusról terjed, de nem igaz

Sári Veronika | 2020. Február 05.
A koronavírus nem gondos mérnöki munka eredménye, nincs köze Bill Gateshez, és nem, nem hordozza se kínai rizs, se szerencsesüti.

A decemberben kezdődött rejtélyes tüdőgyulladás-járvány kórokozójáról sok mindent tudni:

Eddig a tények. Ezek után pedig következzenek a tévhitek, a hamis információk és a rémhírek, amik a világjárvány kitörése óta konkrétan elözönlötték a közösségi médiát.

Olyannyira, hogy a legismertebb techóriások, a Google, a Twitter és a Facebook saját bevallásuk szerint is csak alig-alig bírnak velük – pedig irtják őket becsülettel.

Vuhanban az emberek denevéreket esznek

Többek között a Daily Mail című brit bulvárlap és az orosz állami hírcsatorna weboldala, az RT.com is írt az elmúlt hetekben arról a videóról, amin az látszik, ahogy egy fiatal kínai nő egy – többek között – denevérből készült levest eszik. A közösségi médiában a felvétel azzal a felütéssel terjedt el, hogy „az ilyenek miatt van most koronavírus-járvány”, a levest evő nő, Wang Mengyun pedig azóta halálos fenyegetéseket kap.

Tény, hogy jelen állás szerint a denevérek a koronavírus-járvány potenciális forrásai, ám a vírus minden bizonnyal illegálisan értékesített vadhús közreműködésével terjedt át az emberekre. Semmi köze a szóban forgó videóhoz, ami egyébként még csak nem is mostanában, hanem 2016-ban készült a mikronéziai Palauban; egy utazós sorozat kedvéért.

Street food a januárban bezárt vuhani piacon (Fotó: Artur Widak/NurPhoto via Getty Images)

Szándékosan indították a járványt

Meglepően sokakhoz jutott el a fenti hoax, vagy ha úgy tetszik, összeesküvés-elmélet is, méghozzá egy bizonyos Jordan Sathernek és QAnon nevű „szektájának” tevékenysége folytán. A férfi a közösségi médiában közzétett posztjaiban arról ír, hogy szerinte legalábbis gyanús, hogy a Vuhanból indult világjárvány éppen akkor tört ki, mikor kezdetét vette a Donald Trump ellen indított közjogi felelősségre vonás.

Ugyanő terjeszti azt a rémhírt is, hogy a koronavírust jó előre megtervezték, és mesterségesen készítették el, méghozzá a Bill és Melinda Gates nevével fémjelzett alapítványhoz tartozó laborban. Sather állításait rövid idő alatt olyan sokan osztották meg, hogy a labornak közleményt kellett kiadnia, amiben elmagyarázzák: az intézményben egy olyan bronchitisvírust tanulmányoznak, ami szárnyasokat és disznókat fertőz meg, embereket nem.

A koronavírus tulajdonképpen biológiai fegyver

Ez a rémhír a Washington Times egyik cikkének alapján terjedt el, amiben a lap egy izraeli kém állításaira hivatkozva azt írta, a vírus egy vuhani laboratóriumban előállított biológiai fegyver.

A Washington Post hosszú cikket szentelt annak, hogy cáfolja a Washington Times állítását: ebben több szakértőt is megszólaltattak, köztük az MIT (Massachusetts Institute of Technology) egyik professzorát, Vipin Narangot, aki Twitter-üzenetben korábban azt írta, száz százalékig biztos abban, hogy a vírus nem biológiai fegyver, de ha mégis az lenne, akkor véleménye szerint katasztrofálisan működik: nem fertőz elég embert, és nem szed elég áldozatot sem.

Védőmaszkban búcsúzkodó pár a pekingi pályaudvarnál (Fotó: Kevin Frayer/Getty Images)

Oregánóolaj, C-vitamin és só

Elsősorban az oltásellenes nézeteket és a természetes gyógymódokat népszerűsítő oldalak kapták fel azt a tévhitet, hogy az oregánóolaj, a C-vitamin és a só együttesen alkalmazva megelőzi, sőt mi több, meg is gyógyítja a koronavírus okozta megbetegedést. Meglepetés: a három anyagnak sem együtt, sem külön-külön nincs semmilyen gyógyító hatása.

Egy ghánai diák védőoltást fejlesztett ki a koronavírus ellen

Ahogy azt a bevezetőben is említettük, a koronavírusnak egyelőre nincs hatékony gyógymódja, és nincs ellene védőoltás sem. Így az a hír, miszerint egy ghánai diák védőoltást fejlesztett ki a kórokozó ellen, nettó hazugság.

Az igazság ezzel szemben az, hogy a vírus ellen valószínűleg még hónapokig nem lesz védőoltás, aminek a legközvetlenebb oka, hogy a koronavírus relatíve új, a szakembereknek pedig idő kell ahhoz, hogy kidolgozzák a hatékony ellenanyagot.

Az Urál Szövetségi Egyetem Gyógyszerészeti és Vegyi Technológiai Központjának laboratóriumában triazavirint állítanak elő. A triazavirin alkalmazását a kínai koronavírus új törzse ellen tesztelik (Fotó: Donat SorokinTASS via Getty Images)

A szerencsesüti és a kínai Red Bull is hordozza a vírust

Ez a rémhír elsősorban Ausztráliában terjedt, egy olyan, hivatalosnak látszó „sürgős felhívás” miatt, amit elsősorban gyerekorvosi rendelőkben terjesztettek, és amiben a készítők arra hívták fel a figyelmet, hogy bizonyos kínai rizsfajták, szerencsesütik és a kínai Red Bull vírushordozó lehet.

A rémhír úgy elterjedt, hogy az új-dél-walesi egészségügyi központnak is közbe kellett avatkoznia: hivatalos közleményben tájékoztatták a lakosságot, hogy a felhívás készítője nem létezik, a benne szereplő élelmiszerek pedig nem fertőzőek.

Hypo

A korábban már említett QAnon (az oltásellenes, nem mellesleg összeesküvés-elméleteket gyártó „szekta”) azzal próbál pénzhez jutni a koronavírus-járvány közepette, hogy piacra dobott egy „ásványi csodaszert”, amely állításuk szerint az autizmustól kezdve a koronavíruson át a HIV-vírusig mindent meggyógyít. Egyetlen nagy baj van vele: miután a szakemberek bevizsgálták, kiderült, hogy a csodaszer egyszerű fehérítő, aminek fogyasztása életveszélyes. 

Forrás: Guardian/CNN/Cnet.com

Exit mobile version