Aktuális

Vegyétek már fel azt a maszkot, kérlek!

Nem a személyes szabadságodat sérti a maszk, hanem másoknak árthatsz, ha nem veszed fel.

Egyre terjed, hogy nem veszik fel az emberek a maszkot a boltban, buszon, vonaton, akármilyen zárt helyen, mert az kényelmetlen, és ráfogják, hogy a személyes szabadságukat sérti, ha viselni kell. Vagy ami még nagyobb döbbenet, hogy majd mérgezést kapnak tőle. A maszkviselés márpedig nem úri huncutság, hanem arra van, hogy megelőzzük a koronavírus terjedését.

Úgyis csak mással történhet ilyen

Persze, értem én, mindenki azt hiszi, vele ez nem történhet meg, őt nem érheti utol a vírus. Különben is, tavasszal is elmaradt a nagy fertőzéshullám és a kórházakban is csak malmoztak az orvosok, elvétve volt koronavírusos beteg. A magyarokat még a világjárvány sem éri utol.

Pont úgy viselkedik a többség, mint amikor a rákról, vagy a nemi erőszakról van szó: mindig mással történik, és természetesen csakis az áldozat hibájából.

Aki koronavírusos lett tavasszal, az azért kapta el, mert már volt alapbetegsége. Akit megerőszakolnak, az biztos rövid szoknyát viselt, ivott, kacéran viselkedett. Aki rákos lett, az tuti egészségtelenül élt vagy a saját gondolataival okozta a bajt. Miért is lenne most, ezzel a vírussal más a hozzáállás? Nincs mit csodálkozni azon, hogy az emberek nagy része a világjárvány kapcsán sem lát tovább a saját buborékjánál, és hogy nem hajlandó szembenézni a saját felelősségével az életében. Mégis egy próbát megér, hogy rávilágítsunk, miért lenne fontos a maszkot hordani.

A maszkot hordani nem kell félnetek jó lesz

A maszkviselés kényelmetlen, mindenki utálja. Bepárásodik a szemüveg, alig kapunk levegőt – legalábbis úgy érezzük, mintha fogyna alatta az oxigén -, és még a rúzs sem látszik tőle. Teljesen együttérzek, én is rühellem, légszomjam van, és nem látom tőle rendesen a Pennyben az árakat. De! Felelősséggel tartozom magamért és a környezetemért, úgyhogy dohogva, duzzogva, káromkodva felveszem, amikor zárt helyre kényszerülök. Mellette pedig kerülöm a zárt helyeket, amennyire lehet, mert nem gondolom azt, hogy a határon megtorpanna a koronavírus, amikor meglátja a Magyarország táblát, és vándorol csupán a szomszédos országokban, mert ott finomabbak az emberi életek.

Ha érted, hogyan terjed a vírus, hordani fogod a maszkot

A maszkot hordani nem úri huncutság, hanem szükséges (Kép: Unsplash)

Nem ülök itthon rettegve és a körmömet rágva, miközben várom az armageddont, de nem is tüsszentek bele minden ember arcába három centiről. Próbálok úgy közlekedni, hogy tartsam a távolságot – ami olykor nyilván nem lehetséges, ilyenkor a maszkban bízom, hogy ha mindkettőnkön van, akkor talán túléljük. És nem állok bele az előttem álló nyakába a boltban a sorban, mert igyekszem megelőzni a bajt.

Minden jel szerint pedig nekem van igazam, hogy igyekszem betartani a megelőzés érdekében a hivatalos javaslatokat, legalábbis a kutatások azt igazolják, hogy a maszk és a távolságtartás egyáltalán nem felesleges, sőt, nemrég azt találták az egyik kutatási eredményben, hogy a legtöbben azért nem hordják, mert egyszerűen félreinformálják őket, vagy csak információhiányban szenvednek a maszkokkal kapcsolatban.

Ha megérted a maszk funkcióját, hordani fogod

Nem én mondom, hogy hordani fogod a maszkot, ha megérted, mire jó, hanem Princeton Egyetem új tanulmánya, amelyben azt találták, hogy azok, akik nem hordanak maszkot, félreértik, hogyan terjed a koronavírus. Azaz nincs elég információjuk a terjedésről, ezért gondolják, hogy felesleges emberkínzás csupán a maszk. Nem is csodálkozom azon, hogy félreértik az emberek, hiszen olyan szavakkal dobálóznak körülöttük, mint exponenciális meg lineáris növekedés, és még grafikonokat is kellene olvasni hozzá, arra meg kinek van ideje, amikor épp most jött ki Netflixre az új Dark évad. Ezért sokkal egyszerűbben igyekszem most elmagyarázni, hogyan terjed a vírus:

Gyorsan. Nagyon gyorsan.

Annyira gyorsan, hogy például ha ma 20 ezer fertőzött van, abból tíz nap múlva 65 ezer lehet (lásd a jelenlegi kínai helyzetet). Olyan gyorsan, hogy világszerte naponta 200 ezer új megbetegedést jelent a WHO, és akkor még a feléről nem is tudunk, mert sok helyen nem tesztelnek eleget. Épp vasárnap dőlt meg a rekord: 230 ezer új koronavírusos emberről érkeztek adatok. Még akkor is gyorsan terjed, ha nem látod magad körül repkedni, és úgy tűnik, minden a normális kerékvágásban halad, és nem nyomják az arcodba a hírekben hány új megbetegedés lett az országban.

Nem kell statisztikákat bújni vagy rettegni, csak józan paraszti ésszel bele kell gondolni, hogy van itt egy világjárvány, ami ellen olyan egyszerű módszerekkel védekezhetünk, mint a maszk, kézmosás és távolságtartás.

Miért olyan nehéz ennyire kevés elővigyázatosságot megtenni? A kutatás szerint azért, mert az ember úgy működik, hogy ha nem érti a vírus működését, akkor automatikusan alábecsüli. És megy arra, amerre a kényelmes, amerre a szokásai vezetik, közben megideologizálja a fejében, hogy miért van igaza. Ugyanígy alábecsüli azt is, hogy ezeknek a megelőzésre irányuló apróságoknak, mint maszk vagy távolságtartás, milyen nagy hatása lehet a terjedésre. Így működünk mind, ezért lenne olyan fontos, hogy alaposan tájékozódjunk, mielőtt kidobjuk a maszkot és a személyes szabadságunkra hivatkozva elzárkózunk a megelőzés elől. Ahogy egy ismerősöm találóan megfogalmazta:

A maszkviselésnek is társadalmi konvenciónak kellene lennie, mint a nadrágviselésnek.

Vegyétek már fel azt a maszkot mindannyiunk érdekében, kérlek!

Tájékozódj a vírusról alaposan!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top