Lúgos-ügy: döntött az alkotmánybíróság, felül kell vizsgálni B. Krisztián ügyét

Herczeg Szonja | 2020. Február 18.
Nem ér véget Renner Erika kálváriája.

„Örülök”, hogy kínosan ügyelnek az elkövetők jogaira. De az áldozatok jogai hol vannak? Az én jogom hol van, hogy majd hetedjére mondhatom el, mi történt velem? Vagy mi fog történni, kérdem én? Ki gondol arra, hogy nekem miket kell kiállnom? Úgy tudtam pedig, hogy 2020 az áldozatsegítés éve lesz” – nyilatkozta az nlc-nek Renner Erika nem sokkal azután, hogy kiderült a lúgos orvos alkotmánybírósági panaszának döntése. A többször is elítélt Bene Krisztián börtönbüntetése végrehajtásának felfüggesztését kérte tavaly, az indítványát pedig az Alkotmánybíróság befogadta. Legutóbb február 18-án tárgyalták, és a döntés is megszületett.

Az Alkotmánybíróság felülvizsgálatra visszaküldte a Kúriának a másfél évvel ezelőtt meghozott jogerős, harmadfokú ítéletet, mivel véleményük szerint valóban sérült a doktor jogorvoslathoz fűződő joga. A felülvizsgálat módjáról a Kúriának kell döntenie. 

A határozatot végigolvasva azonban feltűnik, hogy a panasz számos pontjával nem értett egyet több alkotmánybíró.

A panaszt először november 5-én tárgyalták. Ezután a következő tárgyalási nap november 12-e lett volna, de az ügy végül eltűnt a napirendi pontok közül. Végül november 19-én tárgyalta a testület a beadványt, majd február 18-án.

A panaszos dokumentumban egyébként a következő áll:

Az indítványozó álláspontja szerint emiatt ténylegesen elesett a valódi, tartalmi felülvizsgálattól, amellyel sérült az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes bírósági eljáráshoz való joga, valamint a XXVIII. cikk (7) bekezdése szerinti jogorvoslathoz való joga.

Egy ideig úgy tűnt, hogy Renner Erika, a lúgos támadás áldozata sikerrel járt. Bántalmazóját, aki elkábította, majd maró lúggal leöntötte nemi szervét, és magára hagyta, 2018. július 12-én, öt évvel a bűncselekmény elkövetése után a Kúria – a Fővárosi Ítélőtábla öt hónappal korábbi megismételt másodfokú ítéletét súlyosbítva – 11 évre ítélte. Erika, az áldozat éppen kártérítési pert folytat az orvos ellen, amiben, mint írtuk, újra bizonyítania kell sérüléseit.

Budapest, 2018. február 22.
A 2013-ban volt barátnőjét lúggal leöntő és bántalmazó orvos perének sértettje, a volt barátnő (j2) a vádlott tárgyalásán, a Fővárosi Ítélőtábla tárgyalótermében a hallgatóság soraiban 2018. február 22-én. A férfit kilenc év szabadságvesztésre ítélte, és végleg eltiltotta orvosi hivatásától a bíróság.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

A szakértői véleményekkel kapcsolatban Erika ügyvédjét, dr. Bartos Bálintot kérdeztem, aki nagyjából vázolta, mire kíváncsi a bíróság a jogrendszer alapján:

Mindeközben a két éve született jogerős ítélet után a Fővárosi Nyomozó Ügyészség csak idén januárban emelt vádat a titkárnő ellen, aki alibit igazolt az orvosnak.

Exit mobile version