Az egészségügyi irányelveknek megfelelően két hétig tarthat a karantén a tenerifei szállodában, ahol öt magyar is tartózkodik – tájékoztatott a Kanári-szigetek kormánya szerdán.
Teresa Cruz egészségügyi tanácsos elmondta: a karantén nem mindenkit érint, a 723 szállóvendég közül 106-an még ezen a napon elhagyhatják a hotelt, mivel csak hétfőn érkeztek, és nem kerültek kapcsolatba azokkal az olasz turistákkal, akiknél kimutatták a koronavírus-fertőzést.
Az első megbetegedést hétfőn késő este igazolták egy 69 éves, az észak-olaszországi Lombardiából származó orvosnál, aki maga kérte vizsgálatát miután influenzaszerű tüneteket észlelt. Később kiderült: a férfi felesége, valamint tízzagú csoportjukból még ketten megfertőződtek, de a társaság többi tagjának vírustesztje negatív lett.
Teresa Cruz elmondta: a hotelből távozó turisták egészségügyi megfigyelése folytatódik, és ugyanezt az eljárást alkalmazzák a dolgozók esetében, akik szintén elhagyhatják a hotelt. A döntést azzal indokolta, hogy a helyi egészségügyi szolgálat kilenc óra alatt elvégezte a hotelben tartózkodó, közel 800 ember egészségügyi szűrését.
A teljesen tünetmentes szállóvendégek a hotelen belül szabadon közlekedhetnek, akiknek azonban akár csak enyhe tüneteik is vannak, azoknak a szobájukban kell maradniuk.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán sajtótájékoztatón közölte, hogy a tenerifei szállodakomplexumban öt magyar állampolgár tartózkodik, a legutolsó információk szerint jól vannak, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tart kapcsolatot velük.
Spanyolországban az elmúlt két napban tíz koronavírusos megbetegedést regisztráltak, egy kivétellel mindegyikük Olaszország északi részén járt a közelmúltban.
(MTI)
További hírek koronavírus témában:
- Hazaengedték a magyar nőt, aki koronavírus gyanújával feküdt a bécsi kórházban
- Koronavírus itthon: a Tescót már lerohanták a karanténra készülők
- Koronavírusos beteg utazott a járaton, a Wizz Air azonnal kivonta a forgalomból a gépet