Koronavírus: óvónő és villamosvezető fertőződött meg Pozsonyban

nlc | 2020. Március 09.
Több napra bezárják a pozsonyi óvodákat, egy fertőzött óvónőről már tudni.

Egy pozsonyi óvoda egyik óvónőjénél kimutatták a koronavírus-fertőzést. A megbetegedett óvodások száma miatt a közegészségügyi hivatal már mára is elrendelte az óvoda bezárását, múlt pénteken azonban már terjedhetett a koronavírus az óvoda alkalmazottai és a gyerekek között – írja parameter.sk. A városban koronavírus-fertőzést mutattak ki egy villamosvezetőnél is, a járművet fertőtlenítették.

Több óvodás is megfertőződhetett koronavírussal Pozsonyban (Fotó: Unsplash)

Az óvoda épületben működik a bölcsőde is, amely azonban építészetileg el van különítve az ovitól. Ennek ellenére, mivel a gyerekek között vannak testvérek, nem szeretnének semmit a véletlenre bízni.

Preventív célból 5 napra bezárják a pozsonyi óvodákat és alapiskolákat, valamint szabadidőközpontokat is, továbbá a városi galériát, múzeumot és könyvtárat.

A két fertőzött közül a fiatalabbik esetében az utazási anamnézis lett pozitív, ami azt jelenti, hogy olyan területen járt, ahol sok a fertőzött. Az 58 éves óvónő kittseei rokonaitól fertőződhetett meg.

Aktuális híreink koronavírus témában: 

Exit mobile version