Ha még nem lenne elég a bajból: először keletkezett ózonlyuk az Északi-sark felett

nlc | 2020. Március 25.
Az ózonréteg legnagyobb területén is 90 százalék körüli a veszteség mértéke.

A sarkvidék felett két hete folyamatosan olyan kismértékűre csökkent az ózonréteg vastagsága, amelyet a Déli-sarkvidék területén már ózonlyukként definiálnak – közölte Markus Rex, a bremerhaveni Alfred Wegener Intézet légkörkutató részlegének vezetője szerdán. 

Az ózonréteg legnagyobb területén is 90 százalék körüli a veszteség mértéke (Fotó: Latuperisa-Andresen on Unsplash)

„Az ózonréteg legnagyobb területén is 90 százalék körüli a veszteség mértéke” – mondta Rex. Ez a terület Grönland területénél háromszor nagyobb, az ózonveszteség egy 20 millió négyzetkilométeres területet érint. 

A jelenség hátterében Rex szerint a sztratoszférában, a sarkvidék felett lévő levegő különösen alacsony hőmérséklete és egy stabil sarkvidéki örvény áll. A szakértő úgy véli, elképzelhető, hogy ezek a hideg légtömegek az Arktisz középső régiójában áprilisban Európa felé indulnak.

Mínusz 78 Celsius-fokon kialakulnak úgynevezett sztratoszferikus felhők, amelyek az emberi tevékenység következtében a környezetbe került fluor-klór-szénhidrogének (FCKW-k) révén lebontják az ózont. Az FCKW-k önmagukban kisebb mértékben okoznak ózoncsökkenést, a nagy hideg hatására viszont agresszívvé válnak.

Az FCKW-k előállítása régóta tiltott. „Ha ez nem így lenne, idén sokkal rosszabb lenne a helyzet” – véli Rex. Ám mivel ezek élettartama 50-100 év, az Északi-sarkvidéken még nem mutatkoznak a tilalom hatásának jelei.

Jó hír azonban, hogy a Déli-sark feletti ózonlyuk, amelynek 1985-ös felfedezése vezetett a montréali jegyzőkönyv elfogadásához, majd fokozatosan az FCKW-k betiltásához, lassan bezáródni látszik: 2019-ben az elmúlt 30 évben nem tapasztalt méretűre zsugorodott.

(MTI)

Aktuális híreink az éghajlatváltozás témájában:

Exit mobile version