Müller Cecília: nem elkerülhető a tömeges fertőződés

Szentes Adél | 2020. Április 03.
Annak alapján, amit a világban látnak, azt lehet mondani, nagyon valószínű, hogy nem lesz elkerülhető a tömeges fertőződés idehaza sem – fogalmazott az országos tisztifőorvos.

Újabb öt beteg életét vesztette, 623-an vannak most az igazolt fertőzöttek, és 43 ember gyógyult meg eddig – ismertette a friss számadatokat Müller Cecília országos tisztifőorvos. Mind az öt elhunyt idős ember volt számos alapbetegséggel. Ezzel 26-ra nőtt a koronavírus-fertőzés következtében elhunytak száma itthon. Egészségügyi dolgozó nincs az áldozatok között.

Gőzerővel folyik a minták laboratóriumi vizsgálata, 24 órában dolgoznak a laboratóriumok: 17.769 mintavétel történt eddig. Még mindig a csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, nagyobb számban a sűrűbben lakott helyeken vannak megbetegedések, de minden megyében van már fertőzött.

Továbbra is fontos, hogy kerüljük azokat a helyzeteket, amikor a vírus átadására lehetőség lenne, és vigyázzunk a sérülékeny csoportokra. A cél, hogy a járványgörbét olyan laposan tartsuk, amennyire csak lehet.

Ezúttal néhány tévhitet oszlatott el, és pontosított több információt a tisztifőorvos

A koronavírus kézikönyvben leírtak az irányadók a betegek gyógyszerezésénél.

A védőnői ellátásról szólva Müller Cecília elmondta: védőoltások halasztása semmiféleképpen nem indokolt a kisgyerekeknél. A védőnői ellátást úgy szervezték meg, hogy minél kevesebb kontaktusra kerüljön sor. Magát a védőoltást a háziorvos adja be, időpontra kell érkezni, a tanácsadóban egyszerre csak egy édesanya lehet jelen a gyerekével. A kampányoltások, amiket az iskolákban szoktak beadni, most halasztódnak – tette hozzá Müller Cecília.

A tisztifőorvos elmondta azt is, hogy ismét rengeteg védőeszköz beszerzése történt meg, ezekből a háziorvosoknak juttatnak első körben.

A Kínából repülõgépen érkezett huszonnyolc raklapnyi orvosi védõeszköz lepakolását ellenõrzi egy katona a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának udvarán. (Fotó:
MTI/Koszticsák Szilárd)

Fontos új információ, hogy akiket már gyógyultként kiengedtek a kórházból, azoknak is ugyanazokat az óvintézkedéseket kell megtenniük, mint a lakosság többi tagjának. 

Müller Cecília újságírói kérdésre válaszolva elmondta: annak alapján, amit a világban látnak, azt lehet mondani, nagy valószínűség szerint nem elkerülhető a tömeges fertőződés idehaza sem.

Kiss Róbert rendőr alezredes arról beszélt, hogy a kijelölt kórházak felkészültek a vírushelyzettel összefüggő feladatokra. 31 kórházba fognak egyéni védőeszközöket kiszállítani pénteken, és a rendőrök is kapnak védőfelszerelést még a nap folyamán. Védőeszközökből újabb nagy szállítmány érkezik még pénteken, illetve szombaton is.

Már több mint 82 ezerszer ellenőrizték a hatósági házi karanténokat. Sajnos, ahogy telik az idő, egyre több a szabályszegés. Ez igaz a kijárási korlátozás kapcsán is, ezért türelemre és további fegyelemre kéri a lakosságot a rendőrség.

Koronavírushírek az nlc.-n:

Exit mobile version