WHO: nincs bizonyíték rá, hogy a koronás gyógyultak nem fertőződhetnek újra

K. B. | 2020. Április 27.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy nem fertőződhetnek meg újra a koronavírusos betegségből felgyógyult betegek, akiknek vérében antitestek képződtek.

Az ENSZ szakosított ügynöksége tudományos közleményében eltanácsolta a kormányokat attól, hogy úgynevezett „immunitás-útleveleket”, kockázatmentességről szóló igazolványokat adjanak ki a már felgyógyultaknak. Ez a gyakorlat inkább a járvány terjedésének a kockázatát növelheti, mivel a felgyógyultak figyelmen kívül hagyhatják a koronavírust illetően általános elővigyázatosságra vonatkozó felhívásokat – magyarázták.

„Egyes kormányok felvetették, hogy a Covid-19-betegséggel szembeni antitestek léte alapul szolgálhat egy immunitási útlevélhez vagy kockázatmentességi igazoláshoz, amely lehetővé tenné, hogy ezek az emberek utazhassanak vagy visszatérjenek a munkába, feltételezvén, hogy védettek az újrafertőződés ellen. Jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy másodszor nem fertőződhetnek meg a Covid-19-betegségből felépültek, akiknek vérében antitest képződik” – írták közleményükben.

Koronavírus-minta az ország legnagyobb, kifejezetten virológiai diagnosztikával foglalkozó laboratóriumában, a Nemzeti Népegészségügyi Központ Virológiai Laboratóriumi Osztályán, Budapesten 2020. április 3-án (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Chile a múlt héten jelentette be ilyen „egészséges útlevelek” kiadását a betegségből gyógyultaknak, mondván, ha a tesztek kimutatták az antitestek létét, azonnal visszaállhatnak a munkába. A legtöbb tanulmány kimutatta ugyan, hogy a fertőzésből felépülteknek antitestek vannak a vérükben, ám számos esetben nagyon alacsony az antitestek szintje, ami azt jelzi, hogy a sejtes immunitás létfontosságú lehet a felépüléshez – figyelmeztetett a WHO.

Legfrissebb hírek a koronavírusról az nlc-n:

(MTI)

Exit mobile version