Vírustesztelést vezethet be az Egyesült Államok a nemzetközi járatokon

T.CS. | 2020. Április 29.
Az amerikai elnök kedd délutáni sajtótájékoztatóján mondta el, hogy fontolgatja a vírustesztelés bevezetését bizonyos nemzetközi járatokon.

A fehér házi eseményen Donald Trump azt is kifejtette, hogy nem minden országra vonatkozna az új tesztelési szabály, csak azokra, melyek kifejezetten súlyosan érintettek a járványtól. Példaként Brazíliát említette – számolt be az eseményről az MTI. Az elnök állítása szerint a kormány tagjai már egyeztetnek az amerikai légitársaságok képviselőivel, a döntés „a nagyon közeli jövőben” várható.

A United légitársaság repülőgépe (fotó: Mark Wilson/Getty Images)

Donald Trump hozzátette, hogy az Egyesült Államokban a közeljövőben már napi egymillió teszt elvégzésére lesz mód. Trump az eseményen azt is elmondta, elképzelhető, hogy a központi kormányzat majd besegít egyes megszoruló tagállamoknak, de csakis a vírus okozta károk enyhítésében, nem a rossz gazdálkodás okozta károk csökkentésében. Hozzátette azt is, hogy azok az államok, melyek nem működnek együtt az illegális bevándorlók regisztrálásában és esetleges kiutasításában, ne számítsanak a központi kormányzat segítségére.

Jelenleg az Egyesült Államok a világ legfertőzöttebb területe, közel hatvanezer halottja van már az új típusú koronavírus járványnak.

Érdekel Donald Trump kapcsolata a koronavírussal? Erre tessék!

Exit mobile version