Hat embert állított elő a rendőrség a péntek hajnali Deák téri késelés ügyében. Közülük egyvalaki volt az, aki az összeszólalkozás közben kést rántott, és a másik társaság két tagját több késszúrással halálra sebezte. A rendőrség péntek délutáni sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az emberöléssel gyanúsított férfi a késelést követően elfutott. A kést eldobta, a rendőrök a Paulay Ede utcában találták meg. A fiatal, alig nagykorú férfit is elfogták később.
A rendőrök elmondták, hogy két, 90 százalékban kábítószerrel visszaélés vagy garázdaság miatt már rendőrségi múlttal rendelkező társaság tagjai kerültek összetűzésbe egymással. A Blikk információi szerint az egyik áldozat frissen érettségizett. A lap úgy tudja, a fiatalok az egyik barátjuk születésnapját ünnepelték a tragédia előtt.
„Gergő egy nagyon rendes fiú, nem mondom, hogy nem voltak balhéi, de kést soha nem rántott volna. Idén érettségizett, imádta a barátnőjét és a focit. Többet most nem bírok mondani” – mondta a most érettségizett áldozatról a Blikknek egy ismerőse.
Bűnügyi hírek az nlc-n:
- Betörés közben aludt el, elkapta a rendőrség
- Saját kiskorú gyerekeiről készített pornográf fotókat egy ózdi pár
- Pénzt kért kenyérre, majd kirabolta az idős, súlyos beteg férfit