Aktuális

Pénzt kért kenyérre, majd kirabolta az idős, súlyos beteg férfit

A Makói Járási Ügyészség kezdeményezte a makói férfi eltartóztatását.
Kutya támadt egy anyára és két gyerekre Csepelen

Az eset 2010. május 18-án, hétfőn történt azután, hogy a gyanúsított végighallgatta, ahogy a sértett a makói buszvégállomáson útbaigazítást kér az ott tartózkodóktól. Mint kiderült, az idős, látássérült és mozgásában erősen korlátozott férfi a makói kórházba igyekezett eljutni.

Végül a gyanúsított férfi volt az, aki felajánlotta, hogy elkísérő őt a kórházba, mondván ő is arrafelé tart. Az ügyészség közleményéből kiderült, hogy a gyanúsított makói férfi egy parkba érve 400 forintot kért a sértettől kenyérre, majd amikor a sértett elutasította, kirabolta őt, majd elszaladt.  

Az idős férfi ezután kiabálni kezdett, amit meghallottak a közelben lakók és értesítették a rendőrséget, akik elfogták, majd őrizetbe vették a tolvajt. Az előállításakor megtalálták nála a sértett táskáját és a pénztárcáját is, így a kár részben megtérült. A makói férfi ellen a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál, vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt indult eljárás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top