Már tavaly márciusban ott lehetett a koronavírus Spanyolországban

nlc | 2020. Június 27.
A kutatók olyan mintákban mutatták ki az új típusú koronavírust, amiket 2019. márciusában gyűjtöttek a szennyvízből.

A koronavírus-fertőzés már azt megelőzően is jelen lehetett Spanyolországban, hogy a Covid-19-et bárhol diagnosztizálták a világon. Többek között ez is kiderült a Barcelonai Egyetem kutatóinak közleményéből, akik állításaikat olyan, még 2019 márciusában gyűjtött barcelonai szennyvízmintákra alapozzák, melyekben kimutatták az új koronavírus jelenlétét.

Mint arra a hvg.hu cikke is rámutat, az új koronavírus felbukkanását 2019. decemberétől számolják: ekkor bukkant fel a kínai Vuhan városában, majd terjedt el az egész világon. Az első európai esetet egyébként Franciaországban jegyezték; 2020. január végén.

A spanyol kutatók eredményei alapjaiban változtathatják meg a koronavírus európai terjedésének kronológiáját. Mint kiderült, vizsgálatukhoz a kutatók két nagy barcelonai szennyvízkezelő mintáit elemezték: először a 2020. április 13-a utáni mintákat, majd később az előző hónapokból származó, lefagyasztott szennyvízmintákat is.

Megdöbbentő eredményt a 2019. március 12-ei minta elemzése hozott, melyben alacsony mértékben, de kimutatható volt a  SARS-Cov-2 vírus genomja.

Tudj meg még többet az aktuális koronavírus-helyzetről az nlc-n: 

Exit mobile version