Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház főorvosa szombaton az ATV Egyenes beszéd című műsorában a koronavírus-járvány második hulláma és a maszkviselés fontossága mellett arról is beszélt, hogy bár az országban az utóbbi napokban egyre többen fertőződnek meg az új típusú koronavírussal, a kórházakban egyelőre nincs sok beteg, a fertőzöttek többsége ugyanis tünetmentes.
Hozzátette, a koronavírus-járvány második hulláma gyakorlatilag egyenes következménye annak, hogy az emberek, de főleg a fiatalok körében lazult a fegyelem. „Úgy érzik, hogy sebezhetetlenek, hogy őket nem érintheti a koronavírus, ezért ne korlátozzák őket” – majd hozzátette, a WHO felhívása szerint ez egyáltalán nincs így, sőt. A vírus sok esetben tünetek nélkül terjedhet a fiatalkorúak körében.
A főorvos úgy véli, amellett, hogy Magyarország ismét lezárja a határait a külföldről érkezők előtt, fontos lenne felhívni a figyelmet a maszkviselés fontosságára is. „Látjuk, hogy most már olyan helyeken sem hordanak az emberek maszkot, ahol korábban igen.” Szerinte proaktívan kellene az emberekhez szólni, hogy mindenki megértse: ha nem használunk maszkot, másokat veszélyeztetünk.
Azt kérte, mindenki gondolkozzon el magában, és aki teheti, próbálja elhalasztani az olyan eseményeket, ahol fertőző személy is jelen lehet.
Olvass még többet a maszkviselésről az nlc-n:
- Kötelezővé tennék a maszkviselést az iskolában a svéd kutatók
- Lazult a fegyelem, leszállíthatják a BKK járatairól azt, akin nincs maszk vagy kendő
- Merkely Béla: A második járványhullám küszöbén vagyunk