Egy hónapos lezárásra készül Nagy-Britannia is

nlc | 2020. Október 31.
A szigorú intézkedéssel igyekeznek megmenteni a karácsonyt.

Néhány nappal azután, hogy Angela Merkel bejelentette, hogy egy hónapra részlegesen lezárja Németországot, hogy az intézkedéssel próbáljon megálljt szabni az új típusú koronavírus terjedésének, a BBC birtokába került tervezet szerint, Nagy-Britannia is ugyanerre készül.

A szigorú tervezettől, melynek értelmében hétfőtől kijárási korlátozást vezetnek be az országban, az ország vezetése azt reméli, eléri a kívánt hatást, így karácsonyra már enyhíthetnek majd a szigorításokon.

Az előrejelzések egyébként azt mutatják, hogy a briteknél decemberben, vagy januárban tetőzik majd a járvány – írja a BBC-re hivatkozva a Telex. A cikkből az is kiderül, hogy az Egyesült Királyságban ősszel sokkal többen halhatnak meg (akár napi 4000 beteg is) a járvány miatt, mint az első hullám idején. Ha a kormány nem intézkedik időben, az egészségügyi kapacitások már karácsony előtt telítődhetnek.

Olvass még többet a koronavírus-járvány második hullámáról az nlc-n: 

Exit mobile version