Joe Biden: Ismét egy hosszú, kemény tél elé nézünk

nlc | 2020. November 26.
Az Egyesült Államok következő elnöke hálaadás alkalmából tartott beszédet, amiben a koronavírus-járvány mellett a nemrég lezajott választásra is kitért.

Óva intett a nagy létszámú családi összejövetelektől a koronavírus-járvány miatt a hálaadás ünnepén Joe Biden megválasztott amerikai elnök. A politikus arra kérte az amerikaiakat, hogy „kettőzzék meg erőfeszítéseiket” a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében, írja az MTI.

„Visszatekintve történelmünkre, láthatjuk, hogy nemzetünk éppen a legnehezebb körülmények között kovácsolódott össze a leginkább”. Hozzátette, „most ismét egy hosszú, kemény tél elé nézünk”, és megállapította „a vírussal és nem egymással szemben állunk háborúban”.

Tudom, milyen nehéz lemondani a családi hagyományokról, de mégis, ez most nagyon fontos

– szögezte le, hozzátéve, hogy ő és családtagjai is külön ünnepelnek. 

A beszédben Biden kitért a választási eredményekre is. Leszögezte, hogy az amerikaiak szerinte „nem fogadnák el”, hogy a november 3-án tartott elnökválasztás eredményeit ne tartsák tiszteletben. Elemzők szerint ezzel arra utalt, hogy beszéde előtt nem sokkal egy pennsylvaniai szövetségi bíró, Patricia McCullough elrendelte a hitelesítési folyamat leállítását november 27-ig, amikor a bíróság meghallgatást tart az eredményt vitatók által benyújtott perkereset ügyében.

A perkeresetet republikánus képviselők és kongresszusi jelöltek nyújtották be Pennsylvania állam, Tom Wolf demokrata párti kormányzó és a helyi törvényhozás ellen, azzal az indokkal, hogy a levélszavazással a kormányzó és a helyi hatóságok megsértették a pennsylvaniai alkotmányt. A perkeresetet benyújtók szerint „széleskörűen és alapjaiban” sértették meg a pennsylvaniai szavazási törvényt és „jogellenesen engedélyezték” a levélszavazást.

Donald Trump, a jelenlegi amerikai elnök szerdán ügyvédjével, Rudy Giulianival telefonon egyeztetve arra szólította fel a pennsylvaniai republikánus szenátorokat, hogy „fordítsák meg” a választási eredményt. Az elnök úgy nyilatkozott, hogy a demokraták „elcsalták a választást”.


Joe Biden megválasztott demokrata párti amerikai elnök beszél a Delaware állambeli Wilmington The Queen színházában 2020. november 9-én (Fotó: MTI/AP/Carolyn Kaster)

Még több cikk Joe Bidenről:

Exit mobile version