Capitolium ostroma: négyen meghaltak, Trump kiváló hazafiaknak nevezte a tüntetőket

FEL | 2021. Január 07.
Szerdán a törvényes választáson leváltott populista amerikai elnök, Donald Trump hívei betörtek a Capitoliumba, A hatóságoknak fegyvert is kellett használniuk, a nő, akit az erőszakos behatolás közben mellbe lőttek, életét vesztette, és rajta kívül még három tüntető meghalt. Mindeközben Donald Trump a legfrissebb Twitter-üzenetében „kiváló hazafiaknak” nevezte a demonstrálókat. Több politikus elítélte az erőszakos zavargást, Stephanie Grisham, a first lady, Melania Trump kabinetfőnöke pedig bejelentette azonnali hatályú lemondását.

Szerdán, ahogy arról mi is hírt adtunk, a törvényes választáson leváltott populista amerikai elnök, Donald Trump hívei betörtek a Capitoliumba,

A hatóságoknak fegyvert is kellett rántaniuk, a nő, akit az erőszakos behatolás közben mellbe lőttek, életét vesztette. A rendőrség később bejelentette azt is, hogy további egy nő és két férfi is belehalt sérüléseibe. A haláluk okát még vizsgálják.

Joe Biden televíziós felszólalásában elmondta, hogy a tüntetők egy szélsőséges csoportot, nem az amerikai népet képviselik. Felszólította Donald Trumpot, hogy a televízió képernyője előtt ítélje el a történteket és tartsa be, védje meg az amerikai alkotmányban írtakat.

Végül csaknem négyórányi zavar után biztonságosnak nyilvánították az amerikai törvényhozás épületét, amelyet Donald Trump távozó elnököt támogató tüntetők ostromoltak meg, így helyi idő szerint szerdán este folytatódhat az elektori szavazatok hitelesítése.

Paul Irving, a képviselőház illetékes tisztségviselője arról számolt be, hogy:

A rendőrség szóvivője pedig elmondta:

 Tüntetők a Capitolium előtt (Fotó: Win McNamee/Getty Images/AFP)

A washingtoni eseményekkel párhuzamosan több más városban is tüntettek Trump hívei szerte az Egyesült Államokban, például Atlantában és Salemben.

A Facebook és a Youtube internetes portálok törölték a Trump által feltöltött videót, amelyben távozásra szólította fel a támogatóit a Capitoliumról, mivel úgy ítélték, hogy abban hamis állítások hangzottak el a választások tisztaságával kapcsolatban.
A Twitter pedig 12 órára zárolta Trump fiókját, miután szerdán három bejegyzésének törlését is kezdeményezték amiatt, hogy „erőszakra buzdíthatnak”.

(MTI)

Fotó: Getty Images

Trump eddigi ámokfutása:

Exit mobile version